Otthon szülés büntetéssel

Vágólapra másolva!
Fél-fél évre felfüggesztették egy szülész és egy gyermekorvos kamarai tagságát. Ez azt jelenti, hogy ez idő alatt nem gyakorolhatják szakmájukat. Az ok: a két orvos az ÁNTSZ engedélye nélkül vezetett le több száz otthon szülést, illetve segédkezett az újszülöttek ellátásában. A Magyar Orvosi Kamara határozatában leszögezte, hogy aki tervezett otthon szülést vállal, az vét hivatásának esküje, a fennálló szakmai irányelvek ellen. A kizárt orvosok az egészségügyi törvényre hivatkoznak, miszerint a beteg szabadon döntheti el, kíván-e egészségügyi ellátást igénybe venni, vagy az ellátást visszautasítja.
Vágólapra másolva!

Az ÁNTSZ V. kerületi intézete panaszbejelentést tett másfél éve a Budapesti Orvosi Kamara elnökének. Ebben az állt, hogy dr. Geréb Ágnes szülész-nőgyógyász szakorvos 1998-ban az V. kerületben négy esetben egészségügyi szolgáltatás nyújtására jogosító működési engedély nélkül a szülő nők lakásán tervezett otthon szüléseket vezetett le. A négy esetben dr. Büki György gyermekgyógyász szakorvos közreműködött az újszülöttek ellátásában. Büki doktor szintén nem rendelkezett működési engedély-lyel a főváros területére. A jegyzőkönyvfelvétel során kiderült, hogy száznál több otthon szülés fűződik dr. Geréb Ágnes tevékenységéhez, s ugyanennyiszer ment ki hívásra a gyermekgyógyász. Az otthon szülést vállaló nők egyhetes előkészítésen vettek részt. Az ügyet elfogultság miatt a Komárom-Esztergom Megyei Orvosi Kamara etikai bizottsága vizsgálta ki, s hat-hat hónapra felfüggesztette a két orvos kamarai tagságát.

A Magyar Orvosi Kamara Országos Etikai Bizottsága - ahová fellebbezés során jutott el az ügy, - helybenhagyta az elsőfokú határozatot. Indoklásában nemcsak a működési engedély hiányát rótta fel, hanem hivatkozott a Szülészeti és Nőgyógyászati Kollégium 1999. február 26-i állásfoglalására is, miszerint az a szülész szakorvos, aki tervezett otthon szülést vállal, vét hivatásának esküje és a fennálló szakmai irányelvek, protokollok ellen. Hasonló állásfoglalással bír a Gyermekgyógyászati Szakmai Kollégium az újszülöttek veszélyeztetése miatt. A bíróság, amelyhez a két orvos felülvizsgálati kérelemmel fordult, közigazgatási per keretében jóváhagyta az etikai bizottság döntését, a bizottság nem sértett eljárási szabályt.

Poczkodi Sándor, az etikai bizottság elnöke szerint mérlegeltek, s a többszörösen "visszaeső" orvosokat először most részesítették ilyen súlyos büntetésben.

- Geréb Ágnessel szemben már harmadik alkalommal indítottunk eljárást, Büki Sándor ellen azonban azért csak most, mert neve először került nyilvánosságra a szülésekkel kapcsolatban: jóllehet, a korábbi esetekben is ő segédkezett - nyilatkozta az elnök. Az etikai bizottság a kollégiummal együtt ellene van az otthon szülésnek. Ilyen tevékenységhez viszont ÁNTSZ-engedély kell, a hatóság azonban ezt nem adhatja oda, ha a szakmai állásfoglalás ez ellen szól. Így - Poczkodi Sándor szerint - a két orvos valóban jogszabályt sértett, s még örülhetnek, hogy szövődmény nem lépett fel az ismertté vált szülések kapcsán. - Akkor ugyanis még büntetőeljárás is indulna az érintettekkel szemben - mondta az elnök.

Arra a kérdésre, hogy mit kell tennie az egészségügyi dolgozónak, ha az anya ragaszkodik a családi környezethez, az etikai szakértő nem tudott konkrét választ adni: szerinte egy jó szakember szakmai érvekkel meg tudja győzni az érintetteket. Kérdéses ugyanis, hogy ilyenkor az orvos hagyja-e magára páciensét, mondván, a szakmai előírások ellen vét, ha levezeti a szülést, vagy segítsen, annak tudatában, hogy vét a szabályok ellen. A kamarai elnök szerint kizárólag akkor lesz engedélyeztethető az otthon szülés, ha szakmai protokoll készül hozzá: várhatóan azonban annyira szigorú feltételek és előírások, felszerelések mellett tekinthető a kollégium szerint biztonságosnak a szülésnek ez a módja (jóllehet, ezt az EU-országokban már engedélyezik - a szerk.), hogy képtelen vállalkozás bárki otthonában előteremteni ezeket.

Nem tilthatják meg a nőknek, hogy saját akaratukból ott szüljenek, ahol akarnak, így akár otthon is, mondta Geréb Ágnes nőgyógyász és szülész szakorvos. Az orvosnő, aki különben független bábaként dolgozott és pszichológus is, 1989 óta vezetett le otthoni szüléseket, és saját bevallása szerint egy olyan eset sem volt, amelyre azt mondta volna, hogy jobban jár a gyerek vagy az anya, ha kórházba mennek. A kismamákat minden alkalommal már a szülés előtt is megvizsgálta, hiszen magánrendelői engedéllyel rendelkezett, és ha úgy találta, hogy valóban veszélybe kerülne a mama vagy a gyerek, akkor ő javasolta a kórházi ellátást. Az orvosnő és csapata, melynek rajta kívül Domjánné Harsányi Katalin középiskolai tanár, agykontrolloktató, Gurdon Katalin pszichológus, párcsoport facilitátor, Koós Tamás fényképész-videós, párcsoport facilitátor, Szody Judit pszichológus, az anyatejes táplálással foglalkozó La Leche Liga képviselője és Büki György gyermekszakorvos, tanfolyami előadó volt tagja, a családokat előzetesen felkészítették a szülésre. Az orvosnő szerint az ő és Büki György felfüggesztése nem személyesen nekik szól, hanem a szakmai hatalom háborút hirdetett mindazok ellen, akik szaksegítséggel otthon vagy születésházban akarnak szülni. Ez súlyosan sérti a lelkiismereti szabadságot, az önrendelkezési jogot, az emberi méltóságot, a szabad egészségügyi választás jogát, az ügyben dolgozó orvosok, bábák szakmai kompetenciáját, szólásszabadságát.

Hozzátette: tisztában van azzal, hogy szabálysértést követ el mindannyiszor, amikor ÁNTSZ-engedély nélkül szülést kísér, de 1989 óta többször, több fórumon, többféleképpen próbálta a magyar egészségügyi rendszer részévé, legálissá, az OEP által támogatottá tenni tevékenységét, ami azért nem sikerül, mert a Szülészeti és Nőgyógyászati Szakmai Kollégium 1989 óta a megfelelő infrastruktúra hiányára hivatkozva a szaksegítséggel, otthon vagy születésházban zajló szülést veszélyesnek tartja.

- Nem veszik figyelembe a külföldi tapasztalatokat és statisztikákat, azt állítják például, hogy külföldön az otthon szüléseknél minden esetben rohammentő áll a ház előtt, holott a valóságban a bába mentőautó nélkül, saját felszerelésével száll ki - nyilatkozta a szülésznő.

Dr. Büki György nem ért egyet az etikai bizottsággal abban, hogy az otthon szülés az újszülöttre nézve veszélyesebb lenne, mintha intézetben születne, hiszen minden biztonsági feltételt megteremtenek az anya és az újszülött védelmében. Szerinte a kamara a szülő asszonyokat megakadályozza abban, hogy az egészségügyi törvény önrendelkezésre vonatkozó paragrafusa érvényesüljön, tehát a kamara törvényt sért. Az orvos törvénysértéssel vádolja a szakmai kollégiumot is, mert a szakorvosokat megakadályozza abban, hogy segítsék a szülésben azokat az asszonyokat, akik élni kívánnak önrendelkezési jogukkal.

A gyermekgyógyász elmondta lapunknak, hogy Geréb Ágnes vagy a család hívására érkezett az újszülöttekhez, akiket általában öt napig ellátott, biztosította számukra a korai szűrővizsgálatokat és beadta számukra a kötelező oltást. "Jogot sértettem, mert nem volt működési engedélyem" - ismeri el Büki doktor. - A bíróság azonban csak a meztelen jogot nézi. Azt senki nem veszi figyelembe, hogy az anya megválaszthatja, miként kíván szülni. Ha engem elsősegélyre hívnak, természetes, hogy megyek. Miután Magyarországon az otthon szülés tiltott, így az újszülött részére nyújtott elsősegélyt is annak tartják.

Dr. Molnár Márta, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat irodavezetője elmondta, hogy dr. Büki György 1994 óta dolgozik velük, emberileg, szakmailag mindent megtett a gyermekek egészségügyi ellátása érdekében. Ezért kérték az orvosi kamarát, hogy a felfüggesztés fél éve alatt legalább az egészségügyi szervezőmunkában részt vehessen. Az engedélyt megkapták. Dr. Molnár Márta szerint elgondolkodtató, hogy az Európai Unióban nem tiltott az otthon szülés, tehát a csatlakozás előkészületeiben ebben is lépnünk kellene. Az irodavezető elmondta, hogy civil szervezetük 0-18 éves korig lát el rászorult gyermekeket, gyermekintézményekkel működnek együtt. Tizenkét programjuk közül az egyik egészségügyi, ebben dolgozik Büki doktor. Évente kétszer utaznak Erdélybe, ahol árvaházakban vizsgálják a gyermeket és akik Romániában nem gyógyíthatók, azok számára Magyarországon keresnek ellátást, fedezve a költségeket.

Az egészséges várandóság nem tekinthető betegségnek, tehát az egészségügyi törvény betegekre vonatkozó paragrafusai erre nem vonatkoznak - mondta Vajna Virág jogász. Ráadásul ennek a vitának a kapcsán ombudsmani levél is született, melyben leszögezték, hogy az egészséges várandós nőnek jogában áll eldönteni, hol akar szülni. Vajna Virág, aki maga is otthon szült, elmondta, hogy az otthon szülést pártoló szakemberek figyelembe vették az Egészségügyi Világszervezet ajánlásait, feltételeit, senkit nem beszélnek rá az otthon szülésre. Mindössze annyit szeretnének elérni, hogy ha valaki ezt az utat választja, akkor ugyanúgy kapjon szakmai segítséget, mint az, aki kórházban hozza világra gyermekét. Egyre inkább úgy néz ki, a szakmai kollégium nem a nőket félti, hanem a saját presztízsét, véli a jogász szakember. Ugyanis ha az otthon szülésre is van társadalmi igény, akkor a szakmának az lenne a feladata, hogy kidolgozzák ennek a hátterét, segítsenek mindenkinek eldönteni, hol akarja megszülni a kisbabát. Ugyanis nem arról van szó, hogy néhány nőgyógyász azt szeretné, ha a nők csak otthon szülnének, hanem arról, hogy Magyarországon is megteremtődjön annak a lehetősége, hogy egy nő, ha úgy dönt, akár otthon is, szaksegítség mellett szülhessen.