<P class="MsoNormal">November közepén ítélet a Várhegyi-perben

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Befejeződött a bizonyítási eljárás a Várhegyi-per pénteki tárgyalásán a Buda környéki Bíróság előtt; a perbeszédeket november 7-ére, illetve 9-ére tűzték ki, ítélet november 16-án várható. Várhegyi Attilát, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának politikai államtitkárát és a Fidesz országos választmányának elnökét az ügyészség vesztegetéssel és hűtlen kezeléssel vádolja azért, amit a politikus szolnoki polgármesterként tett 1994-1995-ben. Várhegyi Attila az eljárás során mindvégig ártatlanságát hangoztatta. A pénteki tárgyaláson az iratismertetéssel lezárult az elsőfokú büntetőper bizonyítási szakasza. A per 2000. május 30-án kezdődött, eddig 17 tárgyalási napot tartottak, és meghallgattak mintegy 30 tanút, illetve három szakértőt. Az ügy iratai sok ezer oldalt tesznek ki.