Vágólapra másolva!
Nem kér végkielégítést Mendreczky Károly, pusztán formai kérdésnek tekinti, hogy lemondással vagy közös megegyezéssel szünteti meg tévés állását - értesült a Magyar Hírlap.
Vágólapra másolva!

A Magyar Televízió elnöke, Mendreczky Károly elvi okokból sem eddig, sem a későbbiekben nem kíván végkielégítést felvenni tévés munkaviszonyának megszüntetéséért - nyilatkozta Dobos Menyhért, az MTV Rt. kabinetvezetője. Pusztán formai kérdés tehát, hogy lemondással vagy közös megegyezéssel szünteti meg tévés állását a két hónapja megválasztott elnök. A médiatörvény szerint a négy évre szóló elnöki megbízatást a tulajdonosi jogokat gyakorló kuratórium hagyja jóvá. A Magyar Televízió Rt. mindenkori első embere ugyanis nem a részvénytársaság alkalmazásában áll, az intézménynél addig betöltött alkalmazotti jogviszonya pedig lemondással vagy közös megegyezéssel szüntethető meg.

Mendreczky Károly egyelőre úgy tudni, hogy az utóbbi mellett döntött, több mint húszéves munkaviszonyához járó végkielégítésre pedig nem tart igényt. A mintegy 11 milliárd forintos adóssággal küszködő köztévé vezetése pozitívumként értékeli, hogy csupán 30 millió forinttal maradt el az első félévi üzleti tervben előírt bevételtől, a kiadások összege pedig csaknem 900 millió forinttal mérséklődött az előző év hasonló időszakához képest.

Azt egyelőre nem tudni, hogy az intézménynek a mintegy 250-300 millió forintba kerülő Forma-1 futamok közvetítésén kívül volt-e veszteségesebb "üzlete", ám annyi bizonyos, hogy egy igazi sikerműsor csaknem 1,5 milliárd nézőt vonzó közvetítési jogától esett el. A lap információi szerint könnyen elképzelhető, hogy a Malév "megtámogatása" után a kormány a köztelevíziót is megsegíti.

Korábban:

Húszmilliós végkielégítést kaphat Mendreczky