Nem gázrobbanás volt az Újlak utcában

Vágólapra másolva!
A Budapest XVII. kerületében történt robbanás után már 19 családot kellett kiköltöztetni, az épület életveszélyessé vált. A helyszíni szemle jelenleg is tart, a biztosítók mellett a főpolgármester is ellátogatott a helyszínre. Az elsődleges vélemény alapján nem gázrobbanás történt.
Vágólapra másolva!

Hétfőn koradélután Demszky Gábor, főpolgármester a helyszínen tájékozódott a helyzetről. A ház közelében voltak a biztosító képviselői is. Az épületet életveszélyessé nyilvánították, a robbanás óta eddig egyetlen ember járt az épületben, ahová tilos belépni. Valószínűleg csak azután léphetnek be a szakemberek, majd a lakók, hogy az épületet aládúcolják. További vizsgálatok következnek majd, amint sikerül a robbantás helyszínén meglazult szerkezeteket úgy megerősíteni, hogy a szakemberek közvetlenül tanulmányozhassák a robbantást kiváltó körülményeket és nyomokat. Eddig ugyanis csak a detonáció "kiszórodási zónájában" tudtak vizsgálódni.

A házból 19 családot, 60 embert kellett kiköltöztetni, akik közül egy ember kért ideiglenes elhelyezési lehetőséget, de miután megtekintette a szállás, nem fogadta el, mert nem találta elég jónak. Mindenki rokonoknál, ismerősöknél húzódott meg, de azóta már ketten jelezték, hogy mégis szükségük lenne ideiglenes szállásra. Egy idős férfi kért gyorssegélyt, aki csak az iratait tudta kihozni a lakásából. Budapest főpolgármestere, Demszky Gábor közölte, hogy mindenképpen találnak lakást mindenkinek a főváros segítségével, de a károsultak nem válogathatnak. Demszky azt ígérte, hogy mind a 60 lakót elhelyezik, a gyerekeket pedig fővárosi üdülőhelyre viszik nyaralni.

A főpolgármester szerint minimum 12 hónapot vesz igénybe a helyreállítás. Várhatóan jövő szeptemberre lesz kész a ház. A költségeket először a fővárosi önkormányzat finanszírozza, az még nem tisztázott, hogy később ki fogja állni ezeket. Valószínűleg a lakóknak is hozzá kell járulni, és a biztosítónak is fizetnie kell valamennyit. A lakások nagy része biztosítva van - mondta az [origo]-nak a ház közös képviselője. Viszont épületbiztosítása a háznak - magára az épületre - nem volt. A 19 lakásos házból mindenkinek ki kellett költöznie, összesen 60 lakónak kellett elhagynia otthonát.

A panelház harmadik emeletén történt robbanásnak hét sérültje van. Egy ember állapota súlyos. Ő komoly agyrázkódást szenvedett, és égési sérülései is vannak. A tűzoltók szerint kizuhanhatott a 3. emeletről, amit szerencsésen megúszott. Az épületben, illetve annak környékén tartózkodó két fő kórházi ellátásra szorult, de nem sérült meg súlyosan. További három könnyű sérültet pedig a helyszínen elláttak. A lakásban, ahol a robbanás történt, egy válófélben lévő középkorú házaspár lakott, a pár férfi tagja már nem lakott ebben a lakásban.

A robbanás okáról a helyszínen azt közölte a kerület polgármestere és a ház közös képviselője, hogy az elsődleges szakértői vizsgálatok azt állapították meg, hogy a robbanást nem gázrobbanás okozta. Minderről akkor tudnak majd biztosabbat, ha sikerül bejutni a lakásba. A lakásban nem gázfűtés volt, hanem központi fűtés, gázzal működött viszont a konyhai tűzhely.

[origo]

Korábban:

Ismeretlen tettes után nyomoznak a házrobbanás ügyében