Nem írták alá a tűzoltópótlékok állami rendezési javaslatát

Vágólapra másolva!
Nem írta alá a főváros képviselője a tűzoltók elmaradt délutáni és éjszakai pótlékának rendezésére a katasztrófavédelmi főigazgatóság által készített megállapodás-tervezetet. Az ugyanis jogi és szakmai érvek alapján számára nem elfogadható. A Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezete akciótervet készít arra az esetre, ha a veszélyességi pótlékról folytatott tárgyalások nem vezetnének eredményre.
Vágólapra másolva!

Jogi és szakmai érvek alapján nem elfogadható a főváros számára az a megállapodás-tervezet, amelyet a katasztrófavédelmi főigazgatóság készített a tűzoltók elmaradt délutáni és éjszakai pótlékának rendezésére, s ezért az önkormányzat képviselője nem is írta alá azt csütörtökön. Tájékoztatásuk szerint a főváros csak a szükséges korrekciók, valamint a Fővárosi Közgyűlés felhatalmazása után írhat alá egy ilyen szerződést. Az önkormányzat olyan megállapodáshoz ragaszkodik, amely maximális garanciát nyújt részére, az általa eddig a tűzoltóknak kifizetett összeg és ennek kamatainak a megtérülésére. A főváros elvárja azt is, hogy a kormány tegyen eleget jogszabályi kötelezettségének, s a személyi juttatások körébe tartozó délutáni és éjszakai pótlékot, valamint a távolléti díjat a normatíva részeként biztosítsa. Minderről Atkári János főpolgármester-helyettes levélben tájékoztatta a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságának vezetőjét, Bakondi Györgyöt.

A főváros csak olyan megállapodástervezetet tud a közgyűlés elé terjeszteni, amelynek értelmében a BM a 2001 július 1. és december 31. között időszakra a normatív összeget biztosítja az önkormányzat részére.

Három dél-dunántúli megye - Baranya, Somogy és Zala - hivatásos tűzoltóinak járó elmaradt bérpótlék kifizetéséről írt alá megállapodást csütörtökön tizennégy önkormányzat vezetőivel Pintér Sándor belügyminiszter. Tegnap Pest megye, ma Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye polgármestereivel ír alá megállapodást az OKF főigazgatója az elmaradt pótlékok kifizetéséről.

Két héten belül elkészíti a Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezete (HTFSZ) a lehetséges nyomásgyakorlás akciótervét arra az esetre, ha a veszélyességi pótlékról folytatott tárgyalások nem vezetnének eredményre - közölte Gálos Imre, az érdekképviselet elnök-ügyvivője. A szakszervezet szerint alkotmánysértő a rendeletmódosítás, amelynek értelmében a tűzoltók nem kaphatnak veszélyességi pótlékot. A korábban alanyi jogon járó veszélyességi pótlék bevetési pótlékká minősült, amelynek következtében - a HTFSZ adatai szerint - 6500 hivatásos önkormányzati tűzoltó illetménye csökkent havonta mintegy 14 ezer forinttal.