Vádat emeltek Soproni Ágnes meggyilkolásának ügyében

Vágólapra másolva!
Vádat emelt a Fővárosi Főügyészség Soproni Ágnes színésznő meggyilkolásának ügyében három vádlott, köztük az asszony fia ellen. Előre kitervelten, nyereségvágyból elkövetett emberöléssel gyanúsítják az első rendű vádlott L. Zsoltot. Soproni Ágnes fiát, P. Andrást a bűncselekményre történő felbujtással vádolják. A harmadik vádlottat, D. Beátát folytatólagosan elkövetett emberölés előkészítése miatt vonják majd felelősségre.
Vágólapra másolva!

Soproni Ágnes eltűnését fia jelentette be a rendőrségen tavaly márciusban. Az ügyben a rendőrség először államigazgatási eljárást folytatott, később azonban arra utaló adatokra bukkantak, hogy az asszony gyilkosság áldozata lett. A rendőrségi vizsgálat kiderítette: a színésznő és fia kapcsolata három éve megromlott, amely egyrészt anyagi természetű, másrészt generációs problémákra vezethető vissza.

A fiú terjesztette is baráti körében, hogy megromlott viszonya az anyjával, és nyolcmillió forintot ajánlott fel annak, aki meggyilkolja szülőjét. Az adatok szerint P. András többször felvetette az anyagi gondokkal küzdő D. Beátának, hogy ölesse meg anyját, a lány azonban nem talált senkit, aki vállalkozott volna erre.

A rendőrség szerint a bűncselekményt az áldozat II. kerületi házában március 9-én követte el a gyilkosság gyanúsítottja, a 26 éves L. Zsolt, aki P. András régi jó barátja volt. A vallomások szerint L. Zsolt egy kábeldarabbal fejbe verte az alvó asszonyt, aki erre felriadt. Dulakodni kezdtek, és eközben a fiatalember megfojtotta a színésznőt.

Az áldozat fia később elutazott a Balatonra, és onnan többször SMS üzeneteket küldött anyja mobiltelefonjáról a sajátjára, mintegy elterelő műveletként. Barátja eközben feldarabolta a holttestet, nejlonzsákba csomagolta, majd a Solymár közeli erdőkben együtt eltüntették.

Korábban:

Valósszínűleg megmenthette volna Soproni Ágnest a mulasztásért elítélt

Feltételezhetően Soproni Ágnes maradványait találta meg a rendőrség