A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtóosztályának vezetője elégedetlen a média tevékenységével, ezért befolyásolni, irányítani kívánja azt. Ez derül ki egy év végi főkapitányi értekezlet a Népszava birtokába került - jegyzőkönyvéből. E szerint a BRFK kommunikációs koncepciójának legfontosabb célkitűzése a médiában való szerepléseinek csökkentése.
A budapesti rendőrség a sajtóban "túlsúlyosan jelenik meg" - áll a dokumentumban -, s ezt "indokolt mértékre" kívánják csökkenteni. A sajtóosztály vezetője, a koncepció készítője, Samu Attila úgy vélte, ebben sikerült is eredményt elérniük, viszont "számolni kell azzal a körülménnyel, hogy a nyomtatott média érdeklődését a BRFK nem képes meghatározó mértékben befolyásolni".
A rendőrségről szóló cikkeket hangnemük alapján értékelik, s három szempont szerint csoportosítják: pozitív, negatív, illetve tényközlő. Megállapítják, hogy "a kommunikáció hangnemét sikerült eltolni elsősorban a tényközlő, részben pedig a pozitív értékelésű cikkek irányába".
A koncepció tényként kezeli, hogy megvalósult már azon célkitűzésük, amely szerint "a médiát a BRFK-nak orientálnia kell a megjelenések irányultságát tekintve". Ugyanakkor számos nehézség mutatkozik, mert például a helyszíni tudósítások nem feltétlenül a rendőrség szájíze szerint készülnek. Ennek okát abban látják, hogy "a média munkatárasai közvetlenül jutnak információkhoz", veszélyeztetve ezzel a kommunikáció "eredményességét".
Egy rendőri vezető az értekezleten úgy vélte, hogy a bűncselekményekről szóló cikkek "túltengése" okozza a lakosság biztonságérzetének romlását. Jó lenne tehát befolyásolni az ilyen tudósítások számát.
Válaszként az osztályvezető kifejtette: "a sajtó befolyásolására törvényes úton nincs mód".
Dr. Kökényesi Antal főkapitány az értekezleten úgy fogalmazott: a BRFK-t érintő pozitív események sajtóbeli megjelenése alapvető törekvés, de a negatív eseményeket sem szabad elhallgatni. A "helyes arány kialakítása nagymértékben függ a Sajtó- és Társadalmi Kapcsolatok Irodájának tevékenységétől".
A BRFK vezetőjétől megkérdeztük: miből következtetnek arra, hogy a média befolyásolása egyfelől szükséges, másfelől sikeres.
Kökényesi tábornok elmondta: szó sincs arról, hogy befolyásolni kívánják az újságírókat. Személyesen is fő célkitűzése a sajtóval való korrekt együttműködés. A főkapitányságon a sajtóosztály vezetőjének irányításával készült el a kommunikációs koncepció. Időnként áttekintik tevékenységüket, megvitatják az előterjesztést s a további feladatokat is ennek alapján határozzák meg.
- Eredményeinkről és kudarcainkról is hitelesen szeretnénk tájékoztatni a közvéleményt. A koncepcióban megfogalmazódnak azonban olyan vélemények is, amelyekkel nem feltétlenül azonosulunk - hangsúlyozta Kökényesi Antal.
(Népszava)
Ajánló: