Így csökkentsük felére a kert költségeit

Vágólapra másolva!
Több ezer liter vizet locsolunk el havonta
Vágólapra másolva!

Prémium Pázsit Kft. felmérése szerint évente 30-40 százalékkal nő a műfű iránti igény Magyarországon, ami nem csak annak köszönhető, hogy a műfűvel borított terület egész évben esztétikus látvány, de egyre inkább annak is, hogy több ezer forintot spórolhatunk vele havonta.

 

Aki sokat foglalkozik azzal, hogy a kertje egész évben teljes pompájában tündököljön, pontosan tudja, mennyi pénz, idő és energia kordában tartani akár egy átlagos 100-150 négyzetméteres területet is. Mindeközben számos olyan probléma is felléphet, ami még több költséget és ráfordítást igényel.

Fotó: Prémium Pázsit Kft.

„Az élő füvet, ha nem megfelelőek a körülmények, 3-4 évente újra kell telepíteni. Egyre gyakoribbak a penészedések, gombásodások, ezzel is számolni kell. Az évszakonkénti munkálatok, a fűnyírás, műtrágyázás, locsolás, újratelepítések nem csak energiát, de rengeteg pénzt is felemészthetnek, ha azt szeretnénk, hogy tökéletes legyen a kertünk télen-nyáron” - magyarázta Bíró András, a Prémium Pázsit Kft. egyik cégvezetője.

 

Azoknak, akik tökéletes kertet, teraszt szeretnének, de nem tudnak sok időt a fenntartására, gondozására fordítani, tökéletes megoldás lehet a Prémium Pázsit Kft. által forgalmazott minőségi műpázsit, ami korszerű anyagokból készül. Persze itt is érdemes szem előtt tartani a minőséget, hisz, ha megfelelő terméket választunk, akár 15 évig gyönyörködhetünk benne anélkül, hogy aggódnunk kellene az újratelepítésen. 

Fotó: Prémium Pázsit Kft.

„Hollandia a műfű-nagyhatalom Európában, itt folyamatosan a legújabb technológiákat, innovációkat alkalmazzák. Ennek köszönhetően a ma forgalmazott minőségi műpázsit már lélegző, vízáteresztő felület, amelyet nyugodtan lehet fák, bokrok alá is telepíteni. Mivel megfelelő a szellőzésük, attól sem kell tartani, hogy alatta bepenészedik a talaj. Mielőtt azonban kiválasztjuk, melyik fajta műfű a nekünk való, érdemes szakemberrel beszélni, aki az igényeknek és az igénybevételnek megfelelő terméket fog ajánlani. Nem mindegy ugyanis, milyen terhelést kap az adott terület, vagy éppen mekkora testű kutyus járkál rajta” - tette hozzá Bíró András, a Prémium Pázsit Kft. cégvezetője.

Hosszú távú befektetés, de felére csökkenhetnek a költségek

műfű persze hosszú távú befektetés, hiszen két-három év a megtérülése, de ha azt nézzük, hogy az élő füvet 3-4 évente újra kell telepíteni, 15 év alatt felére csökkenhetnek a költségeink.

Fotó: Prémium Pázsit Kft.

„Egy átlagos kertben havonta több ezer liter vizet is ellocsolhatunk, ami több ezer forintos többletköltséget jelenthet a műfűhöz képest, mindemellett nincs szükség különös gondozásra, műtrágyázásra, és télen-nyáron ugyanolyan esztétikus és szép marad. A kisállattartók is nagyon szeretik, mert a kutyák és cicák általában kedvelik ezeket a felületeket. A szülők számára pedig fontos szempont szokott lenni, hogy a minőségi műpázsit nem allergizál, kevesebb pollen jut a gyerekek játszókörnyezetébe” - fogalmazott a Prémium Pázsit Kft. cégvezetője.