Eldobhatóság helyett értékállóság

Vágólapra másolva!
Az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. nyolc éve az Alkotó Energia program keretében keltette életre az Újra! Alkotó Energia magazint, amely a tudatosság jegyében több éve már csak elektronikus formában jelent meg, idén pedig teljesen átalakult.
Vágólapra másolva!

A megújult weboldal ugyanazt az elvet követi, mint nyomtatott és lapozható: információkat és ötleteket adni a tudatos életmód kapcsán, olyan embereket és kezdeményezéseket, valamint vállalkozásokat bemutatni, amelyek nem csak azért érdekesek, mert a fenntarthatóságot tűzték a zászlójukra, hanem azért, mert inspirálhatják is az olvasókat.

A magazin készítői a „kicsiben beszélünk a nagy dolgokról" hitvallását követve törekednek az információk minél színesebb és hétköznapibb átadására, már csak azért is, mert a Paksi Atomerőmű megbízásából készült 2023-as kutatásból kiderült: a válaszadók több mint fele osztotta azt a véleményt, amely szerint sokan azért nem tesznek a fenntarthatóság érdekében semmit, mert nincs megfelelő ismeretük róla.

Az Újra! Alkotó Energia magazin struktúrája könnyedén átlátható, a cikkek kifinomult rendszerezése segíti az olvasót, hogy ne egy nagy halmazból kelljen válogatnia, hanem azonnal megtalálja a kedvenc rovatát, témáit és videóit.

Az Otthon, Sikersztori, Életmód, Ajánló, Körforgás és Videó rovatokban az elemző és ténycikkek mellett, interjúkat olvashatnak, sikertörténeteket, motiváló gondolatokat, „lépésről-lépésre" cikkeket az ötlettől a megvalósításig, illetve kis színes anyagokat DIY, egészséges életmód és otthonszépítés témakörökben.
Szeptemberben a „raktározás", az értékállóság erősítése és a fenntartható visszafejlődés a központi téma. Ez utóbbi kapcsán beszámolót olvashatnak a Tulipános Tanyáról, ahol bárki kiszakadhat a forgatagból és elmerülhet a tanyasi élet csendjében, az állatokkal és az érintetlen természettel körülvett „buborékban". A tanyasi élet szépségeit, előnyeit, illetve a tulajdonosok gondolatait videóanyagban is feldolgozzák a szerkesztők.

Ugyancsak a fenntartható visszafejlődés részeként megismerkedhetnek a WWOOF-al, a nemzetközi önkéntes programmal, amelynek tagjai kisméretű gazdaságokhoz látogatnak el egy hétre, egy napra vagy akár félévre, ahol besegítenek a családok vagy kollektívák mindennapjaiba.
Szintén fontos része kezd lenni a visszafejlődésnek a nomád életet újragondoló cabin wood-ok. Közel lenni, mégsem megzavarni, ez a trend egyik legfontosabb szabálya. Épp ezért, ezek a letisztult „viskók" a természetes formavilágukkal úgy keresnek helyet maguknak a természetben, hogy eggyé tudjanak válni vele. Az ismertterjesztő cikkben a hazai cabin wood-okról is szó esik.

Iványi Orsolya, kommunikációs tanácsadó, a magyarországi Menopauza-barát Munkahely program megalapítója és a Vichy Neovadiol Változókor nagykövete, új könyvének megjelenése közben is szakít időt arra, hogy az önmagunkkal való fenntartható bánásmód kialakításában segítsen – nem csak a hölgyek, de az őket támogató urak számára is.

Thuróczy Zoltán, a lakbear.hu bloggere továbbra is segít az olvasóknak a lépésről-lépésre alkotások elkészítésében, és közben megmutatja nekünk imádott Toszkánáját is.
Nincs tudatos életmódmagazin receptek, kertészeti és Csináld magad!-ötletek nélkül, de terítékre kerül a korszakalkotó magyar találmány, a Selien elnevezésű energiatároló rendszer és a legzöldebb fociklub is.

Bár az ÚJRA! Alkotó Energia sokat változott az elmúlt évek alatt, a küldetése állandó maradt. Minél több ember számára szeretnénk megmutatni, hogy mindenki tehet valamit közös jövőnkért, és ehhez elegendő „csak" a gondolkodás átállítása: növekedés helyett fenntarthatóság, hulladéktermelés helyett a tárgyak megjavítása és/vagy újrahasznosítása, eldobhatóság helyett értékállóság.