A legjobb kütyük a sulikezdéshez

Vágólapra másolva!
Mutatjuk, hogyan kezd a tanévet fölösleges költekezés nélkül
Vágólapra másolva!

Már megszoktuk, hogy a COVID átírta az igényeket, és a rezsidíjak miatt több iskola választhatja a digitális oktatást, de a tanuláshoz így is – úgy is szükség lehet új eszközökre. Megmutatjuk, hogyan találd meg a legjobb kütyüket a temérdek ajánlat közül.

Tanévkezdés élelmesen, ha általános iskolás a gyereked

Az általános iskolákban már-már bevett szokás, hogy a tanárok Facebook csoportokban küldik a házi feladatokat. Ehhez jó, ha szülőként Te is minél könnyebben hozzáférsz. És hogyan másképp tehetnéd ezt meg, mint egy okostelefonnal, amilyen például a XIAOMI REDMI 9AT.

Ha lesz digitális oktatás, ha nem, egy általános iskolás gyereknek is szüksége lehet notebookra vagy egyéb eszközre a fejlődéshez.

Alsóban törekedj az egyszerűségre

Az alsó tagozatos gyereknek a tanulást célszerű minél játékosabbá tenni. Egy Huawei MATEPAD tablet ehhez szuper választás. Ha rajzprogramot töltesz rá, és veszel a tablethez egy Maxell Stylus érintő tollat, máris megoldhatod, hogy a gyerkőc fülig érő szájjal várja az órát.

Felsőben megfontolandó a notebook vásárlása

A notebook kiválasztásánál elsődleges szempont, hogy mire fogja használni a gyerek és mekkora keretünk van rá. Az általános iskolai tanagyag alapesetben nem igényel extra funkciókat. Megfelelő lehet, ami wifis, képes az Office programok, levelezőrendszerek futtatására, és elég gyors is.


Ehhez ideális egy gazdaságos Lenovo IDEAPAD, ami előre telepített Windows 10 Home operációs rendszerrel kapható, tehát azonnal használhatja a gyerek.


Ha nagyobb keret áll rendelkezésre, akkor az ASUS ZENBOOK 14X OLED notebook remek választás. A 14 colos kijelző lenyűgöző HD képet ad, mellette 16GB RAM memóriával és 512 GB SSD tárhellyel kényezteti el a használóját.


Ha a tanuláson túl a szuper játékélményt is szempont, akkor az MSI CROSSHAIR 15 igazi főnyeremény.


Ha nem akarsz állandóan a szomszédba rohanni, ha valamit nyomtatni kell a sulihoz, akkor szerezz be otthonra egy HP DESKJET nyomtatót! Multifunkciós készülék, ezért nem csupán nyomtatni, hanem szkennelni és másolni is tudsz vele.

notebook.hu

Kütyüválogatás középiskolásoknak

A középiskolás gyerek komplexebb feladatokkal találkozik, amelyhez komolyabb notebook dukál. Kiemelkedik a középkategória egyik villámgyors képviselője, a DELL INSPIRON 15. Intel Core i5 processzor és 8GB DDR4 RAM memória segíti a kérdés nélküli működést. A specifikáció legbrutálisabb része a 256GB SSD + 1TB HDD tárhely, amelyre nem csupán ráfér az ember fél élete, de a benne dolgozó SSD-nek köszönhetően szupergyors is lesz a notebook.


Ha a gyermeket érdeklik a grafikai szoftverek világa, a Dell G15 notebook kiváló választás, legfőképpen az NVIDIA GeForce 4GB-os GDDR6 videókártya miatt. Mivel a Windows 10 operációs rendszer is a tartozékok között található, így azonnal használható, nincs szükség plusz telepítgetésekre.


Ha nagyobb a kereted, akkor a már említett ASUS ZENBOOK 14X OLED hosszútávon megtérülő megoldás.


Mivel a legtöbb iskola nem biztosítja az operációs rendszert a laptopokhoz, így annak beszerzése is napirenden lehet, amihez érdemes a különböző Windows programok közül választani.


Ha épp tanulásról, vagy akár játékról legyen szó, mindkét esetben hasznos tartozék egy LOGITECH vezeték nélküli egér. Kíméli az ujjakat, könnyebbé teszi a notebook használatát.


Ha a gyerek szívesen táncol vagy beszél kamera előtt, akkor a Youtuber vagy TikTok karrierjét is megalapozhatod egy asztali körlámpa spotlighttal, ami kifejezetten okostelefonokhoz készült, így mindig tökéletes megvilágítása lesz. Mindez viszont mit sem érne a világítás elsőosztályú felvételeket készítő okostelefon nélkül, mint amilyen a SAMSUNG GALAXY A53.

A menő egyetemista notebookja

A főiskolai évek az életre készítenek fel. Ha erre gondolunk a laptopvásárláskor, akkor érdemes inkább már az üzleti notebookok kategóriájából szemezgetni.


Az üzleti laptopok belépőterméke a HP-15 S notebook, ami az árához képest meglepően komoly teljesítményre képes. Intel® Core™ i5-1135G7 Processor, 8GB RAM, 256 GB SSD, Intel® Iris® Xe Graphics integrált grafikus vezérlő szerepel a specifikációjában.

notebook.hu

A második a korábban is említett DELL Inspiron 15 3511 notebook. 256 GB SDD + 1TB HDD tárhelykapacitás, 8GB RAM, 2GB-os NVIDIA GeForce videókártya biztosítja, hogy a főiskolás vagy egyetemista éveken át nagyon magabiztosan használja ezt a laptopot. Tökéletes lesz a szakdolgozat elkészítésére, jegyzetelésre vagy akár az esti filmnézésre.

Ha a munkahelyi évekre is gondolunk, egy 13"-os MacBook Air nyertes megoldás lehet. A képernyőméret kicsinek tűnhet, azonban az órai jegyzeteléshez kiváló, ha a notebookot ölben kell tartani, vagy a keskeny asztalokra helyezni.

A játszótársam mondd, akarsz-e lenni?

Sokan tudják már azt, hogy attól még, hogy valaki felnőtt fejjel már egyetemre jár, mégse akar a játékok világától elszakadni. Ehhez passzoló belépőtermék a LENOVO IDEAPAD GAMING 3, amelybe az Intel Core i5-ös processzor mellé 16GB DDR4 RAM, 512GB SSD és NVIDIA GeForce 4GB-os videókártya került, így szuper játékélményt kínál.

Eggyel magasabb kategória, de messze meggyőző erővel bíró notebook az ASUS ROG FLOW X13. Ebben AMD Ryzen 7 processzor dolgozik 4.7GHz-en, a sebességet a 16GB DDR5-ös RAM memória és az NVIDIA GEForce 4GB GDDR6-os grafikus vezérlő teszi kifogástalanná, az extrakönnyű kezelhetőségért pedig a Multi-Touch LCD érintőkijelző a felelős. Ehhez a típushoz a NICEBOY HIVE 2 JOY vezeték nélküli fejhallgatót is ajánljuk, csak hogy ne kapjanak idegbajt a lövöldözéstől a családtagok vagy a szobatársak.


Az ACER NITRO 5 csodanotebookban 8 magos AMD Ryzen processzor, 16GB DDR4 RAM memória, 1TB SSD és NVIDIA® GeForce™ RTX 3080 8GB GDDR6 grafikus vezérlő dolgozik rendíthetetlenül. Ezzel a notebookkal maximális képi kidolgozottságban élvezheti bárki a játékokat.


Az egyetemista akár előadás közben is csekkolja az emaileket, amihez nem kell feltétlenül egy notebook vagy mobil, elég csupán az AMAZFIT GTR 2 okosórárája pillantania, persze csak ha beszerezte, amelybe olyan funkciók is belekerültek, mint a beépített GPS, a saját fejlesztésű Biotracker, a gyorsulásmérő vagy a giroszkóp.


Reméljük, segítettünk gazdaságossá tenni az iskolakezdést, és a felsorolt kütyükből kiválaszthatod azokat, amelyek több éven át színesítik majd a gyermeked iskolai eszköztárát, és megkönnyítik az életét.