Tisztátalan haszon – semmi nem számít pár penny-ért?

Vágólapra másolva!
A tejtermelők és a fogyasztók érdekében FELELŐS GONDOLKODÁST KÖVETELÜNK A PENNY MARKETTŐL! Tejtermelők, az őket támogató gazdák, illetve Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének elnöke, és Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke közösen demonstráltak a Penny Market Kft. alsónémedi központja előtt  március 26-án reggel. FRISSÍTÉS: a PENNY MARKET-ben a 2019. március 21-étől kezdődő heti akcióban "szuperakciózott" szlovákiai UHT tej gyártója a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) korábbi ellenőrzésein többször is nem megfelelő minősítést kapott az általa készített tejre. 
Vágólapra másolva!

– Csak a pillanatnyi haszonmaximalizálás számít, a vásárlók becsábítása? – tette fel a kérdést Győrffy Balázs a Penny központjánál tartott demonstráción. Helyszíni felszólalásában leszögezte: a kamara egyetért a Penny elleni fellépéssel, és minden segítséget megad a jogosan felháborodott magyar tejtermelők számára, hogy elérjék céljukat. Az üzletláncot pedig felszólítják kétes akciójuk azonnali visszavonására, és arra, hogy a pillanatnyi haszonszerzés reményében ne tegyék kockára a magyar tejágazat jövőjét. Hozzátette: ugyanazt a magatartást várják el a Penny-től, mint amit a hazájukban tanúsítanak a német termelőkkel szemben. Az utóbbi időben kiegyensúlyozott viszony alakult ki a hazai termelők, a feldolgozók és a kiskereskedelmi láncok között, ezért a NAK elnöke reményét fejezte ki, hogy más kiskereskedelmi láncok nem gondolkodnak hasonló felelőtlen akcióban.

Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) elnöke felszólalásában arra hívta fel a figyelmet, hogy a tejválság idején hazánk adta az egyik legmagasabb támogatást az Európai Unióban a tejtermelőknek, azért, hogy talpon maradjon az ágazat. Véleménye szerint ezért is rendkívül tisztességtelen a Penny akciója. Hangsúlyozta: a Magosz visszautasítja az üzletlánc magatartását, és minden törvényes eszközzel fellépnek ellene.László Róbert, Csongrád megyei tejtermelő, a demonstrációs bizottság vezetője felszólította a Penny-t akciójának azonnali visszavonására, és azt javasolta, hogy inkább kiváló minőségű akciós magyar tejjel csalogassák be a boltba a vásárlókat. Az ágazat szereplői, a kormányzat, a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (TTT), a NAK és a Magosz összefogásának köszönhetően sikerült 5 százalékra mérsékelni a tej áfáját, és elérték azt, hogy jelentősen növekedett a hazai tejtermékek aránya az üzletekben. Ezeket az eredményeket teszi kockára a Penny mostani akciójával. „Nem demonstrálóknak születtünk, hanem tejtermelőknek. Azonban érdekeinkért ki kell állnunk, és addig folytatjuk a tiltakozást, amíg a jelenlegi helyzetre nem sikerül megoldást találnunk” – tette hozzá László Róbert.

A TTT és a NAK március 22-i sajtóközleményében is hangot adott annak, hogy a hazai tejfeldolgozóknak és tejtermelőknek hosszabb távon is jelentős károkat okozhat a Penny Market Kft. azzal, hogy – többszörös előzetes egyeztetés ellenére – drasztikusan alacsony áron dobott piacra egy szlovákiai import UHT tejet. A terméktanács a magyar vásárlók védelme érdekében – keresve az extrém alacsony ár vélelmezett élelmiszerbiztonsági, számlázási és árképzési okait – hatósági ellenőrzést kezdeményezett a Nemzeti Élelmiszer-biztonsági Hivatalnál és a Pénzügyminisztérium Nemzeti Adó- és Vámhivatalt Vezető Államtitkárságánál.

Mint korábban is közöltük, a Penny Market Kft. ugyanis 2019. március 21-étől – akciós újságja címlapján is hirdetve – egy lépésben 14 forintos kiskereskedelmi árcsökkentéssel, dömping fogyasztói áron kezdett el értékesíteni egy szlovák eredetű, 1,5 %-os zsírtartalmú UHT tejet. Mindez azért is különös, mert Szlovákiában az elmúlt hónapokban a magyarországihoz képest kilogrammonként átlagosan legalább 4-5 forinttal drágábban cserélt gazdát a nyerstej. Félő, hogy a 14 forintos árletörés az egész hazai szektoron igen hamar végigsöpör, ezért a gyors és átfogó hatósági lépések sürgetése mellett a NAK és a terméktanács ismételten határozottan felszólította a Penny Market Kft.-t az akció azonnali visszavonására.

A terméktanács elnöke már március 12-én személyes megbeszélést folytatott a Penny Market Kft. új német ügyvezető igazgatójával, Florian Naegele-lel az UHT tejek piacával kapcsolatban. A megbeszélés közvetett célja egy – az iparági információk szerint záros határidőn belül várható – igen drasztikus, import UHT tejjel történő piacrombolás elkerülése volt.

Március 18-án a lakosság részére kiosztásra került a Penny 2019. március 21-től érvényes akciós újságja, ebben a legdurvább ágazati várakozásokat is túlszárnyalva, egy lépésben 14 Ft-os kiskereskedelmi árcsökkentéssel hirdették a címlapon a szlovák UHT tejet. A szakma számításai szerint ezen szlovák UHT tej legfeljebb 128 Ft/literes áron kerülhetett Magyarországra, a logisztikai és egyéb költségekkel számolva ezen tej értékesítése pénzügyi vesztességet jelenthet a Penny Market Kft.-nek. A szakmai tapasztalatok szerint a kupak nélküli első áras UHT-termékek feldolgozói átadói ára
139-145 Ft/liter között mozog. Jól látszik, hogy egyes szlovákiai feldolgozók továbbra is Magyarországon vezetik le olcsó tejfeleslegüket, ehhez pedig a magasabb profitszerzés és a vevők becsalogatása érdekében a Penny Market Kft. partner. Ezért az összegért ma Magyarországon és Szlovákiában is csak veszteséggel lehet UHT tejet előállítani és a fogyasztók számára kínálni. A Penny Market Kft. a hozzá több csatornán keresztül eljuttatott követelések ellenére sem vonta vissza az akcióját.

A Penny Market Kft. a mostani lépésével minden eddigi közös szakmai és kormányzati együttműködést és munkát semmibe vett, arcon csapva a tejszakmát, a magyar kormányzat fogyasztók és a szakma érdekében hozott tejáfa-csökkentési lépését is. Az Európa egyik legolcsóbb magyarországi nyerstejára miatt már eddig is elégedetlen hazai tejtermelők számára a Penny lépése olaj a tűzre. Az üzletlánc – az átfogó hazai áfacsökkentés után – a helyben elérhető magas minőségű tejet egy gyanúsan olcsó külföldi tejre cserélte, igen rövid úton rendkívül rossz hangulatot és elégedetlenséget teremtve a hazai tejtermelők között.

A demonstrálókat maximálisan támogatva, a Magosz, a NAK és a TTT is követeli a Penny-től, hogy azonnali hatállyal vonja vissza a kétes hátterű akcióját, és felelős gondolkodással végezze tevékenységét, ne adja el tisztességét pár penny-ért!