Kártyalapokon az üldözött iraki vezetők

Vágólapra másolva!
Az amerikai hadsereg tagjai kártyalapokat hordanak maguknál, melyeken a legkeresettebb 55 iraki vezető neve és fotója szerepel. Köztük vannak a Bush-kormányzat által "piszkos tizenkettőnek" nevezettek is, ők azok, akik legközelebb állnak Szaddám Huszeinhez - hatan közülük a Huszein család tagjai.
Vágólapra másolva!
Forrás: EPA
Az iraki elnököt ábrázoló kártyalap EPA

Kártyalapokon hordják maguknál az amerikai katonák az elfogandó iraki vezetők fotóit. Az 55 keresett iraki között van az a 12 ember is, akik a legközelebb állnak Szaddám Huszeinhez, őket a Bush-kormányzat "piszkos tizenkettőnek" nevezi. A lista jól mutatja az ország vezetésének gyakorlatát: a tizenkét vezető közül hatan Huszein rokonai: két fia, három féltestvére és egy unokatestvére.

A kártyákon is szereplő unokatestvér, Ali Hasszán al-Madzsid tábornok, - gúnynevén Vegyész Ali - holttestét már megtalálták a brit katonák Bászrában, feltehetően a szövetséges bombatámadások áldozata lett. Vegyész Ali 1990-ben Kuvait lerohanásakor az elfoglalt állam kormányzója lett, állítólag ő vezette az Öböl-háború utáni kurd és síita felkelések leverését is.

Amerikai illetékesek információi szerint egyes iraki vezetők próbálják elhagyni az országot, mások pedig Tikritben - a Huszein-klán központjában - bujkálnak.