Rumsfeld: Elhúzódhat a katonai jelenlét Irakban

Vágólapra másolva!
Donald Rumsfeld amerikai védelmi miniszter pénteken megbecsülhetetlennek mondta, hogy meddig tart még az amerikai katonai jelenlét Irakban, ugyanakkor azt sugallta, hogy egy évnél tovább is elhúzódhat a Szaddám Huszein iraki elnök uralma alól felszabadított arab országban a helyzet megszilárdítása.
Vágólapra másolva!

Rumsfeld washingtoni sajtóértekezletén úgy vélekedett, hogy az amerikai és a velük szövetséges brit erők iraki jelenlétére vonatkozó egyéves határidő valószínűleg csak egy átmeneti korszak lesz a háború utáni átfogó rendezési tervben. "Csak magát áltatja az, aki úgy gondolja, hogy tudja: meddig fog tartani az amerikai katonai jelenlét. Nem lehet tudni" - hangoztatta a politikus.

A sajtóértekezleten szintén részt vevő Tommy Franks tábornok, a Perzsa-öböl térségében állomásozó amerikai erők parancsnoka ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy a háború utáni iraki átmenet ütemére számos tényező kihathat, az új kormányzati forma kialakítását mindazonáltal megkönnyíti, hogy nem következett be számos olyan esemény - például az iraki olajmezők felgyújtása, vagy az Irakkal szomszédos országok elleni rakétatámadás -, amelyek lehetőségétől előzőleg tartottak. "Úgy érzem, hogy a Vörös-tenger és a Perzsa-öböl térségében a helyzet van olyan stabil, mint a kezdőnapon volt" - tette hozzá a tábornok, vélhetően az iraki háború márciusi kezdetére utalva.

Rumsfeld a rossz iraki közbiztonsággal magyarázta, hogy a nemzetközi fegyverzetellenőrök még nem térhettek vissza az arab országba, mindazonáltal nem zárta ki jövőbeni esetleges visszaküldésüket. A politikus ezt arra a kérdésre válaszolva mondta, hogy miért csak az Egyesült Államok és a szövetséges országok állampolgárai közül került ki az a kétezer szakértő, akiket az iraki tömegpusztító fegyvereknek, a megbuktatott bagdadi kormányzat vezetőinek, a terroristáknak és a feltételezett háborús bűnösöknek a felkutatásával bíztak meg. A háború márciusi kitöréséig az ENSZ fegyverzetellenőrei kutattak Irakban tömegpusztító fegyverek után, a háború óta azonban Washington ellenzi visszatérésüket.