Péntektől enyhítik a szigort a városházán

Vágólapra másolva!
Péntektől megszüntetik az iraki háborúval kapcsolatban életbe léptetett szigorított beléptetési rendszert a fővárosi városházán. A fővárosi MDF-frakció üdvözölte a szerinte csak egy SZDSZ közeli biztonsági cég támogatására és hisztériakeltésre alkalmas intézkedés megszüntetését.
Vágólapra másolva!

A Fővárosi Közgyűlés MDF-frakciója örömmel veszi, hogy péntektől megszűnnek a főpolgármesteri hivatal épületében bevezetett, szerintük eltúlzott biztonsági intézkedések.

Szőke László frakcióvezető csütörtöki közleménye szerint az MDF képviselőcsoportja már az intézkedések bevezetésekor is követelte a beléptetési rendszer megszüntetését, amely álláspontjuk szerint csak hisztériakeltésre és az SZDSZ közeli biztonsági cég támogatására alkalmas. A fővárosi MDF-frakció emlékeztet arra, hogy a főpolgármester intézkedése 2,5 millió forintjába került az anyagilag amúgy is nehéz helyzetbe került fővárosnak.

A frakció különösen felháborítónak tartja, hogy a hibája beismerése helyett az ellenzékre próbálja hárítani a felelősséget azzal, hogy a március végi közgyűlésen nem kezdeményezték a döntés visszavonását. A főpolgármester ugyanis jelezte, hogy a közgyűlés határozata esetén hatályon kívül helyezi rendelkezését.

Követeljük, hogy a polgárok pénzének felelőtlen elpocsékolását vegyék figyelembe a városvezetés prémiumának kiszámításakor - tartalmazza a közlemény.

A fővárosi önkormányzat 13 éves fennállása óta először bevezetett intézkedésének indokoltságát az iraki háború okozta esetleges terrorveszéllyel magyarázta Demszky Gábor. Az egy hónapig tartó akció során az ellenőrzéssel megbízott In-kal biztonsági cégnek mintegy 2,5 millió forintot fizetett a Főpolgármesteri Hivatal. A társaság évek óta állandó biztosítója a főváros, illetve egyes intézményei által szervezett rendezvényeknek.