Sok a halálos kimenetelű tévedés a szövetségeseknél

Vágólapra másolva!
Az Irak elleni háború kezdete óta már több olyan tévedés és baleset történt, amelynek halálos áldozatai is voltak. Vasárnap egy amerikai rakéta lőtt le egy brit vadászgépet. Hétfőn délelőtt egy szíriai állampolgárokat szállító buszt talált el egy amerikai rakéta. Az utasok közül öten meghaltak. Egy angol újságírót pedig tévedésből lőttek le a szövetséges katonák szombaton.
Vágólapra másolva!

Az Irak elleni háború kezdete óta több olyan eset is előfordult, amikor az amerikai-brit csapatok akcióinak tévedésből civil vagy szövetséges áldozatai voltak. Vasárnap egy eltévedt amerikai Patriot rakéta lőtt le egy brit harci repülőt. A balesetben életét vesztette a gép kétfős személyzete. A gép bevetését követően visszafelé tartott a kuvaiti táborba, amikor találat érte. A baleset oka vélhetően az volt, hogy a rakéta barát-ellenség felismerő rendszere tévesen azonosította a brit repülő kódját.

Az [origo] Irak-oldalahttp://www.origo.hu/irakFriss hírek az iraki válságról SMS-ben/o-mobil/hirek/20030319friss.htmlTérkép Irakról és a hadműveletekrőlhttp://javascript:open_doc('http://www.origo.hu/adsminisites/kepgaleria/irak/terkep/terkep.html', 500, 620)

Hétfőn egy amerikai rakéta tévedésből egy szíriai állampolgárokat szállító buszba csapódott be. A busz 40 civil utasa közül öt életét vesztette. A busz utasai éppen Irakból tartottak hazafelé, amikor a szerencsétlenség történt.

Az ITN brit televízió tudósítója, Terry Lloyd is egy tévedés miatt vesztette életét. A Bászra városába tartó tudósító az ITN tévétársaság jelentése szerint lelőtték a város előtt folyó tűzharcban. A halálos lövést a jelentések szerint az amerikai alakulatok adták le, tévedésből.

Balesetekben is több szövetséges katona vesztette életét. A háború első napján lezuhant egy, a szövetséges légierőhöz tartozó helikopter. Akkor 14 katona vesztette életét. Bár az irakiak azt állították, hogy a gépet ők lőtték le, a szövetségesek tagadták, hogy harci cselekményben vesztették volna el azt. Szombaton két brit helikopter ütközött össze a Perzsa-öböl vize fölött. A gépek személyzete - hét fő - életét vesztette.

Csak a szerencsének volt köszönhető, hogy egy vasárnapi baleset személyi sérülés nélkül végződött. Technikai hiba miatt ugyanis két amerikai rakéta csapódott be török területre. Az egyik Tomahawk cirkálórakéta a törökországi Özveren falutól egy kilométerre, a szíriai-török határtól mintegy száz kilométerre robbant fel. A becsapódás helyén négy méter széles és egy méter mély gödör keletkezett. A másik Tomahawk három órával később az Özverentől mintegy 200 kilométerre fekvő Viransehir település közelében ért földet. Szemtanúk elmondták, hogy az 1,3 méter hosszú cirkálórakéta nem robbant fel.

Tisztázatlan egyelőre, hogy a szövetséges vagy az iraki csapatok rakétája csapódott-e be pénteken egy iráni olajtárolóba. A támadás során két ember megsebesült. A Reuters jelentése szerint azt egyelőre nem tudni, hogy az Abadan városában található olajtárolót honnan érte a rakétatalálat. Abadan mindössze ötven kilométerre fekszik a heves szövetséges támadásoknak kitett Bászrától. A jelentések szerint, miközben a repülőgépek bombázták az iraki részeket, több iráni határ menti településen és Abadan városában is rázkódott a föld, betörtek az ablakok.