A Bászra elleni roham, amelyben várhatóan 2000 amerikai tengerészgyalogos és 4000 brit kommandós fog részt venni, lesz a brit és amerikai erők legnagyobb közös szárazföldi művelete a második világháború óta - írja összeállításában a brit Guardian. A támadásnak a dél-iraki kikötő város elfoglalása mellett az is a célja, hogy a szövetségesek a felügyeletük alá vonják a környező olajmezőket.
A 1,5 milliós lakossággal rendelkező Bászra Irak egyik legjelentősebb városa. Az iráni háború és az 1991-es Sivatagi vihar ugyan visszavetette a fejlődésben, de még mindig Irak kereskedelmi és olajközpontjának számít.
A Bászra elleni támadás várhatóan három katonai egység együttes akciójából fog állna - írja brit lap. Már úton vannak a Perzsa-öbölből érkező katonák, akik az al-Faw félszigeten keresztül haladnak északra. A művelethez szükséges másik erőt a Kuvaitból érkező brit egységek adják, amelyek már szintén Bászra felé tartanak. A város elleni támadás légicsapásokkal is kiegészül, a helikopterek és repülőgépek azonban nem csupán tüzelni fognak, hanem ejtőernyősöket is szállítanak a térségbe.
Bombatámadások már érték a Dél-Irakban található Bászra városát, a szárazföldi csapatok rohama azonban még várat magára. Jelentések szerint egy 1000 fősre tehető brit egység már megközelítette a stratégiai fontosságú kikötővárost.