Straw: Nem volt más lehetőség, mint a háború

Vágólapra másolva!
A brit külügyminiszter szerint nem volt más lehetőség Irakkal szemben, mint az erő alkalmazása. Jack Straw szerint széles nemzetközi támogatottságot élvez a háború. Az Irak elleni támadások első hullámáról szóló tájékoztatóján a külügyminiszter közölte, a brit kormány 100 millió fontot különített el iraki humanitárius célokra.
Vágólapra másolva!
Az [origo] Irak-oldalahttp://origo.hu/irak/

Irak újjáépítésének és a humanitárius segítség fontosságát emelte ki Jack Straw brit külügyminiszter csütörtök kora délután tartott sajtótájékoztatóján, amikor az Irak ellen megindult támadások első hullámáról számolt be.

A politikus kijelentette, a szövetségeseknek nem maradt más választásuk, mint az erő alkalmazása, amint az az ENSZ BT 1441-es határozatában is benne foglaltatik, mivel Szaddám Huszein nem tett eleget az határozat előírásainak. Jack Straw szerint az Irak elleni háborúnak széles nemzetközi támogatottsága van, az ENSZ Biztonsági Tanácsában is.

A brit külügyminiszter azt üzente az iraki népnek, országa támogatja, hogy véget érjen a Szaddám Huszein diktatúrája okozta szenvedésük. Mint közölte, elkötelezettek amellett is, hogy a konfliktus végeztével meginduljon Irak újjáépítése, és a térség megkapja a szükséges humanitárius segítséget is. Straw szerint a brit vezetés 100 millió fontot különített el iraki humanitárius célokra.