A Reuters hírügynökség értesülései szerint szerdán közel kétmillió röpcédulát szórtak le amerikai repülőgépek 29 iraki katonai és polgári létesítmény közelében. Ezzel összesen 17 millió fölé emelkedett a szövetségesek által a közel-keleti országra ledobott röplapok száma.
A szerdán ledobott cédulákkal különféle üzeneteket juttattak el a szövetségesek az iraki lakossághoz. Így például arról biztosítják a helyieket, hogy nem kívánják bántani a polgári lakosságot, vagy arra figyelmeztették őket, hogy áldozatul eshetnek az iraki hadsereg esetleges vegyifegyver-támadásának. Egy másik üzenetben pedig arra buzdították az iraki katonákat, hogy ne vessenek be tömegpusztító fegyvereket és ne gyújtsák fel az olajkutakat.
Washingtoni tisztségviselők szerint a szövetségesek a röpcédulák leszórásával elsősorban az ország déli részén állomásozó iraki katonákat kívánják rávenni arra, hogy ne tanúsítsanak ellenállást, amikor az amerikai vezetésű szövetséges erők az iraki-kuvaiti határtól a Bászra város környék fekvő olajmezőkön keresztül északi irányban előrenyomulnak majd Bagdad felé. A szövetségesek ezért konkrét "utasításokat" is hagytak a röpcédulákon az iraki katonáknak: fordítsák vissza harckocsijaik lövegtornyait és hagyják nyílt terepen a járműveket, majd térjenek vissza laktanyáikba.
A Perzsa-öböl térségében összevont 280 ezer amerikai és brit katona közül jelenleg 175 ezer állomásozik Kuvaitban, arra a parancsra várva, hogy indítsák meg a Szaddám Huszein iraki elnök hatalmának megdöntését és az állítólagos iraki tömegpusztító fegyverek megsemmisítését célzó hadműveletet.