"Budapest férfias város" - a tévészékház tulajdonosa szerint

Vágólapra másolva!
Az MTV fővárosi székházát megvásárló kanadai befektető szerint elsőként lábalhatunk ki a válságból, és Budapest a régiós vezető szerepére is alkalmas lenne.
Vágólapra másolva!

Százmillió eurós (27 milliárd forinos) beruházással újul meg a Budapest belvárosában található volt MTV-székház, amelyet visszaadna a lakosságnak - mondta a Cannes-i nemzetközi ingatlankiállításon a tervmakett leleplezésekor Michael Tippin (42), a tőzsdepalota néven is ismert épületet 4 és félmilliárd forintért tavaly megvásárló Tippin Corporation elnök-vezérigazgatója.

A 2011-ben induló, várhatóan 2013-ban befejeződő átépítés során 22 ezer négyzetméter iroda-, 8 ezer négyzetméter üzletterület mellett több étterem és szórakoztató központot alakítanak ki.

Budapest maszkulin

Tippin közölte, azért a tévészékházat választották, mert a belváros gyakorlatilag egyetlen jó levegőjű környéke a Szabadság-tér és a környéken hiány van az üzletekből.

"Ráadásul az épület Budapest új főutcájának végén helyezkedik el, így részesülhet annak forgalomnövelő hatásából is" - tette Németh Balázs fejlesztési menedzser, aki egyúttal közölte: inkább fókusza lesz, tekintve hogy a követező fázisban a főutca-projekt a tervek szerint a Margit körúton folytatódik. Üzleti tervszámokat ugyanakkor egyikőjük sem árult el, Tippin tervei ugyanakkor ambiciózusak, elmondása szerint akkor lesz elégedett, ha az épület tele lesz.

A magyar mellett észak-amerikai, németországi és grúziai befektetésekkel is rendelkező kanadai üzletember további beruházásokat tervez Budapesten és cégeinek főhadiszállását is ide helyezte át. "A magyar főváros a régióban vezető szerepet tölthet be. Budapest birodalmi város, grandiózus épületekkel, amelyek erőt sugároznak. Az emberek pedig, bár sokat sóhajtoznak, a végén mindig teszik a dolgukat. Mégpedig gyorsan, mint amilyen tempóban esznek vagy vezetnek is" - közölte Tippin, aki a fővárost egyenesen "maszkulinnak" (férfiasnak) titulálta, szemben az inkább ékszerdoboznak tekintett Prágával, Pozsonnyal vagy Béccsel szemben.

Budapest Cannes-ban

A Cannes-i ingatlankiállítás, a MIPIM-et az idén 21. alkalommal került sor. A szervezők 18 ezer szakmai résztvevő, köztük 3500 befektető várnak. A rendezvényen Budapest a főváros környékén működő vállalkozásokat tömörítő BBR klaszterrel és a magyar államot képviselő ITD Hungary befektetésösztönző társasággal közös standon mutatkozik be.