Háromszázezer üres lakás Angliában

Vágólapra másolva!
Öt éve a legmagasabb szintre kúszott tavaly Angliában az üresen álló lakóingatlanok száma, az egyik nagy jelzáloghitelező összesítése szerint. A lakások több mint másfél százalékában nem lakott senki.
Vágólapra másolva!

Több mint 303 ezer angliai lakóingatlan állt üresen 2008-ban, ez 2003 óta a legmagasabb értéke - állapította meg a jelzáloghitelezéssel foglalkozó Halifax bank tavalyi adatokat összegző jelentése. Azokat az ingatlanokat számítják ide, amelyeknek legalább hat hónapon át nem volt lakójuk - e feltétel figyelmbe vétele nélkül a fenti szám a 613 ezret is meghaladná.

A Halifax felmérése szerint az előző évhez képest 2008-ra 9 százalékkal nőtt a mutató, így a magánkézben lévő lakóingatlanok 1,6 százalékának nem volt lakója legalább fél évig.

Londonban mérték a legalacsonyabb értéket, de a részadatok ettől függetlenül is jelentős különbséget mutatnak az ország északi és déli részei között. A bank szakértői felhívják rá a figyelmet, hogy egyértelmű a kapcsolat az üresedés és a munkanélküliség mértéke között.