Ötven százalékkal olcsóbb lakáshitel Romániában

Vágólapra másolva!
Július közepétől 50 százalékkal olcsóbb kamatú jelzáloghitelhez juthatnak azok a román állampolgárok, akik első otthonukat akarják megvásárolni - jelentette ki hétfőn Gheorghe Pogea román pénzügyminisztérium.
Vágólapra másolva!

A tárcavezető szerint az érdekelteknek 42-49 százalékkal kevesebbet kell fizetniük a bankok által jelenleg kínált lakáshitelek kamatköltségeihez képest. A kamatköltség azért kevesebb, mert az Első otthon nevű román kormányprogram szerint az euróban fölvett lakáshitel esetében legfeljebb 5,28 százalékos kamatot kell fizetni, miközben a jelenlegi piaci körülmények között 10-12 százalékos kamattal lehet csak hitelhez jutni.

Az állam a 60 ezer euró értéket meg nem haladó lakáshitelért vállal garanciát. A jelentkezőknek öt százalék (3 ezer euró) előleget kell fizetniük.

A kormányprogram által nyújtott támogatásban részesülhetnek azok is, akik 60 ezer eurónál drágább lakást vagy házat akarnak vásárolni, nekik azonban az 5 százaléknak megfelelő háromezer euró mellett a 60 ezer euró és a lakás ára közötti különbözetet is ki kell fizetniük előlegként.

Pogea közölte, hogy eddig 20 bank jelezte írásban részvételi szándékát a kormányprogramban. A pénzintézetek összesen 1,457 milliárd lej (346 millió euró) értékű ajánlatot tettek, ami 450 millió lejjel (106,8 millió euróval) haladja meg a kormány által meghatározott egymilliárd lejes (237,5 millió eurós) keretet.

A Business Standard román gazdasági-pénzügyi napilap hétfői számában azt írta, hogy az Arad és a Bihar megyében élő román állampolgárok Magyarországon a romániai kormányprogramhoz képest előnyösebb feltételek mellett vehetnek föl lakáshitelt. Magyarországon ugyanis az euróhitelek kamata 3,8-5 százalék között mozog - nyilatkozta a lapnak Marius Salajan, az aradi Prosper ingatlanközvetítő igazgatója.