Ismét bővül a fővárosi fizetőparkoló-zóna

Vágólapra másolva!
Budai és pesti kerületek kezdeményezésére októbertől újabb, több tucat fővárosi utcában kell majd fizetni a parkolásért, ha a főpolgármesteri kabinet által támogatott javaslatokat a hónap végén a Fővárosi Közgyűlés is elfogadja. Épülnek közben p+r parkolók is, bár jobbára egészen másutt.
Vágólapra másolva!

A II. kerületi képviselőtestület még a nyáron döntött arról, hogy olyan távolságra tolja ki a fizető övezet határát, amelynél feltételezhető, hogy a környező utcákban már nem éri meg letenni az autót az ingázóknak - tudta meg az [origo].

Ha a héten úgy dönt a fővárosi közgyűlés, akkor hamarosan fizető övezet lesz a Trombitás út, a Lorántffy Zsuzsanna út, a Fillér utca, a Lévay utca, az Alvinci út, az Alsó Törökvész út, az Eszter, az Áldás, a Szemlőhegy, az Ady Endre utca, a Bimbó út, a Ribáry utca, a Marczibányi tér és a Garas utca által határolt terület, beleértve a határoló utcákat is - közölték a kerület városüzemeltetési osztályán. Ugyanakkor csaknem 1000-1100 új parkolóhelyet alakítanak ki.

Nem számítanak többletbevételre

A kerület a döntést azzal indokolta, hogy a parkolási övezet külső része gyakran üres: aki parkolási díjat fizet, az a belső területeket veszi igénybe ugyanannyi pénzért, a határoló utcák viszont zsúfoltak, a lakók gyakran nem tudnak megállni a saját házuk közelében, és gyakori a szabálytalan parkolás is.

Ezért olyan távolságra tolják ki az övezethatárt, amelynél feltételezhető, hogy a környező utcákban már nem éri meg letenni az autót. Az új helyeken a parkolási díjak csökkennek, és megszűnik az időkorlátozás - ezzel szeretnék elérni, hogy az üres parkolóhelyeket is használják az autósok, és csökkenjen a zónákat határoló utcákon a zsúfoltság. Az önkormányzat a bővítésből nem számít többletbevételre, de veszteséggel sem kalkulál.

III., IX., XXI. kerület

Hasonló változással szembesülnek az autósok a III. kerületben, a HÉV vonalán. A Hévízi és a Bogdáni út által határolt területen egészen a Duna-partig tart majd a fizető zóna. Ugyancsak fizetni kell a Bécsi úton, a Nagyszombat utcában, valamint a Tímár utcában és környékén - mondta az [origo]-nak Ambrus Balázs, az óbudai önkormányzat sajtóreferense, szintén azzal indokolva a lépést, hogy borzalmas a zsúfoltság az utcákban.

A Ferencvárosban is számíthunk azzal, hogy több helyen kell majd fizetni. A tervek szerint a Bokréta utca, Mester utca, Haller utca, Üllői út, illetve a Haller utca, Mester utca, Tóth Kálmán utca, Soroksári út által határolt területtel bővitik a fizető övezetet. Csepel pedig az Ady Endre út, Táncsics utca, Karácsony utca, II. Rákóczi Ferenc utca által határolt rész bevonását kezdeményezi.

Forrás: [origo]

A jelenlegi fizetőzónák (kattintson a nagyobb, pdf-formátumú verzióért!)