Rendeződőben a Vir-szigeti ingatlanhelyzet

Vágólapra másolva!
Tavaly ősszel elfogadták a rendezési tervet a tömeges házbontásokról elhíresült horvát Vir-szigeten, építési engedélyeket azonban két év óta nem adnak ki a hatóságok, így csak a korábban megkezdett építkezéseket lehet befejezni - tudta meg az MTI tudósítója a horvátországi szigeten.
Vágólapra másolva!

A Zára (Zadar) közelében fekvő Viren évek óta sok új ház épült, amelyek között több száz lehet magyar tulajdonosok birtokában. A horvát hatóságok 2006 májusában többtucatnyi ingatlant dózeroltak le, miután azokat olyan helyekre építették, amelyek soha nem tartoztak építési övezetbe, tulajdonosaik pedig a felszólítás ellenére sem bontották le épületeiket.

Az MTI tudósítójának helyszíni tapasztalatai szerint a szigeten azóta sem fejeződtek be az építkezések. Sok helyütt sűrűn egymás mellett jelenleg is számtalan apartman, nyaraló vagy lakóépület készül, ugyanakkor az ingatlanok jó részét mindössze köves-kavicsos úton lehet megközelíteni, a víz- és csatornahálózat pedig még mindig csak kevés helyen van kiépítve.

Mészáros Endre, a szigeten élő és a környékbeli területek sajátos helyzetét jól ismerő ingatlanforgalmazó az MTI-nek azt mondta: tavaly ősszel elfogadták Viren a mintegy 10 ezer ingatlant érintő rendezési tervet, így azóta megkezdődhetett a korábban engedélyek nélkül ezrével felhúzott épületek legalizálása. Az évek óta a térségben dolgozó szakember ugyanakkor azt is hozzátette: nagyjából a két évvel ezelőtti bontások óta nem adnak ki a hatóságok új építési engedélyeket.

A sajátos viszonyokra jellemző, hogy Viren korábban olcsón lehetett apró telkeket vásárolni, és a már évtizedek óta tartó szokások szerint szinte mindenki engedélyek nélkül kezdett hozzá az építkezésekhez. A helyi önkormányzat elnéző hozzáállását az állami hatóságok viszont nem vették jó néven, így a törvényben foglalt 70 méteres vízparti sávon belül két éve lebontatták az ingatlanokat.

Számos magyar ingatlantulajdonos is volt a károsultak között, de helyi források szerint többségében olyan cégek nevén lévő házakat dózeroltak le, amelyek "elfelejtették" valódi magántulajdonosaikra átíratni az apartmanjaikat. Ezek a cégek ingatlanfejlesztőként olcsón vásároltak nem építési övezetben lévő telket, építettek rajta házakat és az azokban lévő apartmanokat egyesével eladták.

A gondok abból adódtak, hogy a társaságok nem vették komolyan a horvát hatóságok hónapokkal korábbi felhívásait, nem kezdték el önként a bontásokat, és a felszólításokról nem értesítették a vevőiket sem. Ezért is lehetséges, hogy alig indultak perek a horvát hatóságok ellen, hiszen jogvita többnyire csak az építők és magyar ügyfeleik között lehet a rendezetlen tulajdoni viszonyok miatt.

A jelenlegi helyzetről Mészáros Endre elmondta: a rendezési terv elfogadása óta sorra kapják a magyar ingatlantulajdonosok is - becslése szerint ők több százan vannak csak Viren - a tulajdoni bejegyzésükről szóló igazolásokat. Építkezni azonban csak azok tudnak, akiknek ehhez korábbról megvolt az engedélyük, új engedélyeket ugyanis több mint két éve nem adnak ki a hatóságok.

A horvát előírások szerint először a megyei építésügyi hatóság hoz határozatot, majd ennek birtokában a helyi önkormányzat adja ki a hozzájárulását az engedélykérelemre. Ez utóbbi tarifáját nem az épület területe, hanem légköbmétere alapján állapítják meg, ez pedig építési övezetenként változik, de köbméterenként 150 kunánál (mintegy 5500 forintnál) kezdődik. Egy 80 négyzetméteres apartman engedélyeztetéséért tehát több mint egymillió forintot kell fizetni.

Megszűnt már annak is a lehetősége, hogy a kis területű telkeket szinte teljesen beépítik: mára meghatározott minimális telekméreteket határoztak meg és maximum 25-35 százalékos beépítettséggel lehet felhúzni egy épületet - ha lesz rá engedély.

Az ingatlanos szakember úgy tapasztalta: azért nem adnak ki építési engedélyeket Viren, mert a hatóságok létszámban egyszerűen nem készültek fel erre a feladatra. Emlékeztetett rá, hogy több mint 10 ezer ingatlan bizonytalan sorsát is rendezni kell a horvátországi nyaralóhelyen, ehhez pedig kevés az egy-két ezzel foglalkozó hivatalnok.