Krónikus a lakáshiány Kárpátalján

Vágólapra másolva!
Alig épülnek új lakások Ukrajnában, és azoknak is csak kis része jut a régóta várakozóknak. Különösen a magyarlakta Kárpátalján aggasztó a helyzet.
Vágólapra másolva!

Tízezer család vár lakásra az 1,3 milliós lélekszámú Kárpátalján, ahol egy lakosra átlagosan 21 négyzetméter lakóterület jut, miközben az ukraajnai megyében tavaly csökkent a lakásépítés üteme.

A Kárpátalján tapasztalható lakáshiánnyal kapcsolatban Viktor Pogorelov, a Kárpátalja megyei közigazgatási hivatal gazdasági főosztályának vezetője a zakarpattya.net.ua hírportálnak elmondta, hogy a régióban, ahol összesen 27 millió négyzetméternyi lakóterületet tartanak nyilván, a legtöbb lakás Ungváron (Uzshorod) és Munkácson (Mukacsevo) hiányzik, a legkevesebb pedig Beregszászban (Berehove).

Kifejtette, hogy jelenleg az állam csak a lakosság hátrányos helyzetű, kedvezményezett kategóriáinak tud lakást juttatni, de nekik is csak használtat. Szerinte valamit javíthat a helyzeten, hogy Kárpátalja is részt vesz az ukrán kormány által 2008-ra meghirdetett Elérhető lakás elnevezésű országos modellkísérletben, amelynek megvalósítására Kijev 500 millió hrivnyát (kb. 100 millió dollár) biztosít a központi költségvetésből.

Ukrajnában jelenleg 1,3 milliónyian várnak lakásra, miközben az országban évente alig 90 ezer lakás épül, és ebből mindössze 20 ezret kapnak a sorban állók. Ha nem történnek hathatós lépések a probléma megoldására, akkor - szakértők szerint - a jelenlegi ütem mellett 65 évre lesz szükség a lakáshiány teljes felszámolására.