Megint csúszik a Rác fürdő újjáépítése

Vágólapra másolva!
Másodfokú eljárásban elbírálandó építési és környezetvédelmi engedélyre vár a Rác fürdőt felújító, és mellé szállodát, illetve siklót építeni szándékozó cég. A hotel esetében az épület magassága a vitatott pont.
Vágólapra másolva!

Újra csúszik a Rác fürdő felújításának és a mellé tervezett szálloda felépítésének várható határideje - tudta meg az [origo]. Többször módosítás után tavaly ősszel még idén nyári befejezésről volt szó, ma már azonban biztos, hogy 2009 februárja előtt nem lesz kész a komplexum.

A késedelem oka, hogy a kivitelezők jelenleg a hotel azon részein tudnak csak dolgozni, amelyek igazodnak a legutóbbi jogerős építési engedélyhez, és az újratervezésnél sem változtattak rajtuk - magyarázta érdeklődésünkre a beruházó (25 százalékban a Budapest Gyógyfürdői és Hévízei Zrt. tulajdonában álló) Rác Nosztalgia Kft. ügyvezetője.

A szállodához ugyanis új terveket kellett készíttetni, miután a Kempinski szállodalánc helyett az olasz Baglioni hálózat lépett a leendő üzemeltető pozíciójába, és új igényekkel állt elő. Ezzel egyébként a projekt tovább drágult (összköltsége most nyolcmilliárd forintra rúg), ráadásul a Rác Nosztalgia Kft. jogerős építési engedély hiányában nem tudta egyes bankhiteleit lehívni - erősítette meg Valkó Csaba.

A fürdő zavartalanul épül

A beruházás ettől függetlenül folytatódik, a fürdő, úgymond, zavartalanul épül, mivel arra megvan a szükséges építési engedély. A szálloda új verziójára azonban nincs, mert bár a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal rábólintott a tervekre, az I. kerületi önkormányzat jogorvoslattal élt, mivel a helyi szabályozási tervben szereplő magasságkorlátot másképp értelmezi, mint a KÖH - tájékoztatott a helyzetről az ügyvezető.

A cég azt reméli, hogy két hét múlva lezárul a másodfokú eljárás, legkésőbb márciusra meglesz az új építési engedély, és attól számítva kevesebb mint egy éven belül megnyithat a Baglioni Hotel Rác Thermal Spa névre keresztelt intézmény.

Egyelőre a siklóra sincs engedély

A fejlesztésnek elvileg része a Gellért-hegyre tervezett sikló is, amely a Hegyalja út túloldaláról, a hegy alatt indulna, és az Orom utcánál bukkanna a felszínre, majd a Citadellánál végződne. Alsó végállomását gyalogosalagút kötné össze a fürdővel.

A sikló tervei ugyancsak az engedélyezésre várnak: a vasúthatóság már jóváhagyta őket, a környezetvédelmi engedély kiadását viszont megtámadta a Levegő Munkacsoport. A másodfokú eljárásnak április környékén lehet eredménye, és ha kedvező döntés születik, tíz hónap múlva elindulhat a sikló, amelynek ötlete a levéltári dokumentumok szerint 117 évvel ezelőtt született meg először - tette hozzá Valkó Csaba.

Kérdésünkre elismerte, hogy a teljes projekt megtérülésének, illetve a társaság cash-flow-jának nem tenne jót, ha a turistavonzó sikló végül nem épülhetne meg, de az öt plusz egy csillagosra tervezett luxusszálloda elkészültét ez természetesen nem befolyásolja.