Kinézték Magyarországot az olasz ingatlanosok

Vágólapra másolva!
Az olasz ingatlanszektor forgalma 180 milliárd eurót tett ki a múlt évben, a fejlesztők az eszközeik egy részét külföldön, ezen belül Magyarországon kívánják hasznosítani - hangzott el pénteken a Magyarországi Olasz Kereskedelmi Kamara, valamint a Magyar Ingatlanszövetség által rendezett szemináriumon.
Vágólapra másolva!

A 2008 júniusi, milánói nemzetközi ingatlan szakkiállítás (Expo Italia Real Estate - EIRE) a mediterrán térségre, valamint Közép-Kelet-Európára fókuszál, így a partnert kereső magyar projektek itt biztosan találnak befektetőt - mondta a kiállítást képviselő Errico Fabrizio.

Alessandro Stricca, a Magyarországi Olasz Kereskedelmi Kamara elnöke az olasz ingatlanpiacot jellemezve kiemelte, hogy a bruttó hazai termék (GDP) 10 százalékát állítja elő ez az ágazat, a múlt évi forgalma 180 milliárd euró volt. Amíg 1991-ben 95 ezer főt foglalkozatott az ágazat, a múlt évben már 400 ezret, és az évtized végére 500 ezerre rúg majd e szám. Az olasz ingatlanalapokban 30 milliárd euró fekszik.

Errico Fabrizio elmondta, hogy a kiállítást kísérő konferencia egyik témája az európai 5. számú folyosó (amely Lisszabontól Kijevig húzódik) tőkevonzó képessége lesz. A többek közt Magyarországon is áthaladó út ugyanis számos infrastrukturális beruházást indukál majd. A másik téma az alacsony energiaigényű (zöld) házak problémaköre lesz.

A Magyar Ingatlanszövetség elnöke, Mehrli Péter szerint a tagjaik közül számosan készülnek a milánói vásárra. A magyar ingatlanosok egyik ajánlata lehet például a budapesti infrastruktúrafejlesztésben való olasz részvétel. Nagy hiány van például 4 csillagos szállodákból, a városba bevezető utak mellett pedig a szolidabb szálláshelyek hiányoznak.