Mégsem épül aranyhotel a Lánchídnál

Vágólapra másolva!
A rendszerváltás óta már a harmadik próbálkozás hiúsult meg a Clark Ádám téri foghíjtelek beépítésére. A terület tulajdonosa szerint, ha más terv alapján is, de 2009-re meg fogja építeni a főváros egyik legjobb helyére álmodott szállodát.
Vágólapra másolva!

Nem építi meg a Clark Ádám téri foghíjtelek tulajdonosa azt a szállodát, amelynek a tervét a tavaly lebonyolított nyílt ötletpályázaton a zsűri a legjobbnak ítélte - tudta meg az [origo].

Az I. kerületi Clark Ádám téri körforgalom mellett, a Fő utca sarkán - vagyis Budapest egyik legreprezentatívabb pontján - évtizedek óta ásít az üres telek, amelyen valaha az Ybl Miklós tervezte, 1862-ben átadott, neoreneszánsz stílusú Budai Takarékpénztár épülete állt.

A házat, miután a második világháborúban súlyosan megsérült, lebontották - csak egy belső árkádrészletet hagytak meg, amelyben sokáig a Lánchíd presszó működött. 1990-ben ezt is lebontották, majd nyomban született egy terv a beépítésre, Birkás Gábor építész elgondolása azonban nem valósult meg.

Ugyanerre a sorsra jutott Bán Ferenc 1997-ben nyertes terve, így a telket nemrég megvásároló új tulajdonos, az Unione-Clark Ingatlanhasznosító Kft. tavaly olyan pályázatot igyekezett kiírni, amelynek eredménye széles szakmai konszenzuson alapul. A 19 tagú zsűriben helyet kapott számos neves építész, várospolitikus és más szakértő, Janesch Pétertől Bojár Iván Andráson és Cselovszki Zoltánon át Ráday Mihályig.

Camera obscura adta volna a látványt

Az 59 beérkezett pályamű közül a bírálók a Mórocz Balázs és Vannay Miklós által jegyzett tervet találták a legjobbnak, és a 2 és fél millió forinttal járó második díjjal jutalmazták (elsőt nem osztottak ki). A Stúdió 100 Kft. két építésze egy lényegében ablaktalan, aranyszínű, hálós felületű hotelt álmodott az Alagút mellé, melynek szobáiba egy periszkópszerű (úgynevezett camera obscura) rendszer segítségével vetítenék be a dunai panorámát.

A közvélemény megelégedéssel fogadta, hogy a hatalmas tűzfalaival a környéket elcsúfító telek sorsa végre rendeződik, holott már pár nap múlva kitudódott, hogy a tulajdonos cég illetékesei nincsenek elragadtatva a győztes elképzeléstől, az ügy tehát korántsem tekinthető lezártnak.

Információink szerint nem sokkal az eredményhirdetés után tartottak egy tervismertetőt az Építészek Házában, ahol az Unione-Clark vezetői aggályaikat hangoztatták, mondván, a camera obscura rendszer ugyan régi találmány, de valójában elég kiforratlan, ami túl nagy rizikó egy elegáns szálloda esetében.

Ennek ellenére a társaság (mely a Market Építő Zrt. vezérigazgatójaként ismert Scheer Sándor érdekeltségébe tartozik) egyeztetést kezdett a tervezőkkel. "Ősszel beszéltünk arról, hogy mit lehetne változtatni, ez alapján novemberben adtunk át új tervet, de arra a cég már nem reagált, viszont felvette a kapcsolatot más díjazottakkal" - mondta érdeklődésünkre Mórocz Balázs.

Forrás: [origo]
Ilyen terv is volt (forrás: Hg.hu)

Megkerestük az Unione-Clark ügyvezetőjét, aki elmondta, több mint egy hónapot adtak a tervezőknek arra, hogy - úgymond - "kiderítsék": valóban gazdaságosan és életszerűen működhet-e, amit kitaláltak. "Ez idő alatt senki mással nem tárgyaltunk, mert kicsi és érzékeny szakma ez a tervezői kör" - hangsúlyozta László Árpád.

Ikonszerű épület lesz

Hozzátette, miután számukra világossá vált, hogy csak az ötlet volt jó, de a ma rendelkezésre álló eszközökkel ez a camera obscura nem állítható elő, el kellett dönteniük, hogy akarnak-e ablaktalan szobákat ott, ahol adott a panoráma élménye.

Mivel a terv elvetése mellett határoztak, így a megmaradt hat díjazott terv közül kell választaniuk, újabb pályázatot ugyanis nem írnak ki. László Árpád elmondása szerint már csak négy maradt fenn a rostán, végső döntés február második felére várható. Az építkezés még idén elkezdődhet, és 2009 végéig be is fejeződhet.

Az ügyvezető az első kerületi Várnegyed nevű lapban egy hete megjelent olvasói levelében úgy fogalmazott, a panorámát eltakarni "az alapötlet szíven szúrása" lenne. Annyit elárult, a telekre egy "ikonszerű épületet" képzelnek, amely "nem megdöbbent, hanem előremutat".