Százezer euró, európai ingatlanra

Vágólapra másolva!
Vajon milyen ingatlant vehetünk Európa különböző fővárosaiban és üdülőhelyein nagyságrendileg százezer, illetve egymillió euróból? Az Ingatlan.net európai ingatlanhirdetési portálokon és közvetítői honlapokon nézett szét.
Vágólapra másolva!

Nagyjából százezer euróért, azaz körülbelül 25 millió forintért Budapesten egy belvárosi, 75 négyzetméteres, 2 és fél szobás lakást, vagy vidéken egy 3 szobás, 132 négyzetméteres házat tudunk venni. Ezzel szemben a szémszédban, Bécsben csak egy külvárosi 45 négyzetméteres, 2 szobás lakásra elég a pénz.

Athénban kétszer ekkora, azaz 90 négyzetméteres, két hálószobás lakást kapunk a város központjában, Moszkvában viszont egy kétszobás, 45 négyzetméteres lakásért is már 118 ezer eurót kell fizetni, ami hozzávetőleg 29 millió forint. 105 ezer euróért Brüsszel környékén már csak 40 négyzetméteres hajlékot árulnak, ráadásul felújítandót.

Isztambulban 3 szobás, 70 négyzetméteres lakást adnak 79 ezer euróért, míg Prágában szintén 3 szobában elterülő, 68 négyzetméter 101 ezer eurót kóstál. Ugyanekkora lakásért Svájcban csaknem a dupláját, 197 ezer eurót kell kifizetnünk. Szintén drága városnak számít Párizs, ahol 135 ezer euróért csak egy 25 négyzetméteres manzárdszobát kapni.

Olcsó a török Riviéra

Ilyen méretű lakást (terasszal) találunk Helsinkiben is, 102 ezer euróért. A legnagyobb ingatlant ekora összegért a török Riviérán kínálják: 3 hálószobás, 122 négyzetméteres nyaralóapartmant, kilátással a tengerre. Madrid, illetve Oslo már borsosabb; a spanyol fővárosban 176 ezer euró egy 36 négyzetméteres, egyszobás garzon, míg északon 164 ezret kell fizetnünk egy 50 négyzetméteres, 2 szobás otthonért. Rómában egy 50 négyzetméteres lakás ára 135 ezer euró, azaz hozzávetőlegesen 34 millió forint.

Az egy nagyságrenddel nagyobb tartományban még szembetűnőbb különbségek fedezhetők fel a városok között. Egymillió euró, azaz durván 250 millió forint Budapesten egy XII. kerületi, 500 négyzetméteres luxusvilla árát fedezi, vidéken pedig már félkész, 1200 négyzetméteres kastélyét. Athénban 270 négyzetméteres, ötszobás, háromszintes, luxuskivitelű házra elég.

Moszkva: nyugati árszínvonal

Bécsben egy komplett bérházat vásárolhatunk, összesen 1368 négyzetméteren. Moszkvában egy 49 emeletes luxustársasház 29. emeletén 182 négyzetméteres lakást kapunk 5 szobával és lenyűgöző panorámával. Hasonló méretű ingatlanhoz jutunk Koppenhágában, de a 212 négyzetméteres, 3 emeletes sorház a főváros kevésbé elegáns részén helyezkedik el.

Barcelonában 214 négyzetméteres, reprezentatív, 7 szobás lakást vehetünk 1 millió 325 ezer euróért. Jóval nagyobb penthouse-lakásra elég Prágában 1 millió 400 ezer euró: a 340 négyzetméteres, 5 szobás ingatlanhoz egy 70 négyzetméteres tetőterasz is tartozik.

Rómában, a lélektani határon, azaz 990 ezer euróért egy 160 négyzetméteres, 6 szobás lakást tudunk vásárolni. Ennél 90 ezer euróval olcsóbb az a 104 négyzetméteres, 5 szobás párizsi lakás, melynek ablakai a Saint Martin-csatornára néznek. Szintén 900 ezer euróért, Helsinki külvárosi részén kétszintes, 298 négyzetméteres házat kapunk 8 szobával és tágas kerttel.


Prága, de nem penthouse

Brüsszel kertvárosi részén, egy exkluzív lakóparkban 1 millió 100 ezer eurót kérnek egy mindössze 70 négyzetméteres, 4 szobás lakásért. A svájci Alpokban szintén magas négyzetméterárakkal találkozhatunk, 1 millió 10 ezer eurót kell fizetni egy hegyi panorámával rendelkező, 109 négyzetméteres, 4 és fél szobás luxuslakásért.

Nyaralóingatlant a portugál ezüstparton 750 ezer euróért vehetünk (5 szobás, 400 mnégyzetméteres apartman); ugyanakkor szintén partközelben, de jóval magasabb áron, 969 ezer euróért vesztegetnek Estorilban egy 122 négyzetméteres, 4 szobás lakást.

Az európai városok ingatlanpiacának sokszínűségéről már e körkép is ízelítőt adhatott, de a kínálat felső vége több nyugat-európai országban, sőt Moszkvában is több nagyságrenddel az egymillió eurós sáv fölött van.