Ingatlanlízing: 50 százalék lehet a bővülés

Vágólapra másolva!
A lízingpiac növekedése erőteljesen lassult, de az ingatlanlízing tavaly is kiemelkedően teljesített. Az érdekelt cégeknek leginkább a gépjármű-finanszírozás okozhat gondot.
Vágólapra másolva!

Az ingatlanlízing előretörésének éve volt 2006: egy év alatt 70 százalékkal növekedett a finanszírozás összege, és várhatóan 2007-ben is 50 százalékos lehet a gyarapodás - hangzott el a Magyar Lízingszövetségnek az elmúlt év statisztikáit ismertető sajtótájékoztatóján.

Tavaly az ingatlanlízing keretében 110 milliárd forintot helyeztek ki a lízingcégek, ezzel a szektor részesedése a teljes piacból 11 százalékosra ugrott. Ez az adat megközelíti a 14 százalékos európai átlagértéket - ismertette Báti Balázs, a szövetség elnöke.

Mindez azért figyelemre méltó, mert eközben a lízingpiac növekedése összességében jelentősen lassult. A finanszírozott volumen 7 százalékkal bővülve ugyan átlépte az 1000 milliárd forintot, ám a finanszírozott eszközök értéke csupán 2 százalékkal volt magasabb, mint 2005-ben (amiből egyebek mellett az következik, hogy csökkent az önerő aránya).

A korábbi évekénél gyengébb eredményért elsősorban az autólízing - a negyedik negyedévben különösen szembeötlő, 11 százalékos - visszaesése felelős. E szektor részaránya a teljes piacból 62 százalékra mérséklődött.

Noha a gépek, berendezések és IT-eszközök lízingelése19 százalékos növekedést könyvelhetett el, a szövetség aggódik az üzletág jövője miatt. Báti Balázs kijelentette: kérdés, a lízingpiac egyenlő elbánásban részesülhet-e az EU strukturális alapjai támogatásainak elosztásakor, vagy maradnak a kis- és középvállalkozások sikerességét is alapvetően befolyásoló szabályok.

Érdekes, hogy néhány nagyobb üzletkötésnek köszönhetően több mint háromszorosára nőtt a hajók, repülőgépek és vasúti berendezések finanszírozása. A terület részesedése a teljes lízingpiacból azonban még így sem éri el a 0,5 százalékot.

Lévai Gábor, a szövetség főtitkára elmondta, az autófinanszírozás területén a kiélezett versenyben az autók értéke az alacsony kezdőrészlet és a hosszú futamidő miatt alatta marad a finanszírozás értékének, ezáltal mind a cégek, mind az ügyfelek kockázata magas.

A fizetésképtelenné váló ügyfelektől visszavett autók tovább rontják az új járművek értékesíthetőségét, így - mivel az autókereskedők alultőkésítettek - fennáll egy egyre mélyülő adósságspirál kialakulásának veszélye.

Ezt megelőzendő, a szövetség megkereste a PSZÁF-ot és a Gazdasági Versenyhivatalt, hogy olyan önszabályozó lépésekkel fordíthasson a kedvezőtlen tendenciákon, amelyek nem ütköznek a versenytörvény előírásaiba.