Közel 7 százalékkal drágult a használt lakás

Vágólapra másolva!
A budapesti lakáspiac adatainak múlt évi összesítése alapján az egyik internetes szakportál legfeljebb 4 százalékos éves árnövekedést vár az elkövetkező időszakra. A fővárosi átlagár ma 272 ezer forint.
Vágólapra másolva!

Amíg 2005-ben 0,97 százalékkal csökkentek az átlagos fővárosi lakásárak (az év végén 255 ezer forinton álltak), addig a múlt évben a használt lakások árai - átlagosan - 6,77 százalékkal emelkedtek Budapesten, és elérték a 272 ezer forintos négyzetméterenkénti árat - áll az ingatlanpiaci.info szakportál közleményében.

Az ingatlanpiaci.info az elmúlt 11 évben több mint 900 ezer használt lakás adatait szerezte meg, az elemzéseit ezekből származtatja. A használt lakások átlagára négyzetméterenként 71 ezer forint volt 1996-ban. Az első nagy ugrásra 2000-ben került sor, amikor is egy év alatt 120 ezerről 202 ezer forintra nőttek a fajlagos árak. Azóta lényegében egyenletes a növekedés, a múlt évi 272 ezer forintig.

A közlemény - trendfüggvény felhasználásával - valószínűsíti a következő évek átlagárait is. A növekedés évi 3,4 és 4 százalék között ingadozik, és 2010-ben 325 ezer forint lesz egy négyzetméter használt lakás Budapesten.