Nőtt az érdeklődés a külföldi ingatlanok iránt

Vágólapra másolva!
Az ingatlanbefektetés az Egyesült Államokban és Ausztriában is jó üzletnek tűnik, sőt a horvátországi nyaralóktól sem kell mindenütt tartani.
Vágólapra másolva!

Az elmúlt háromévi visszaesés után újra fellendült a külföldi ingatlanok iránti érdeklődés - mondta Czibere Ilona, a Mitropa Kft. ügyvezető igazgatója szerdán budapesti sajtótájékoztatóján. Az érdeklődés elsősorban az olyan külföldi ingatlanok iránt erős, amelyeket egynapos autózással meg lehet közelíteni.

Az ügyvezető az amerikai vásárlást annak ajánlotta, aki kifejezetten befektetési céllal akar lakóingatlanhoz jutni. Ott 20-30 százalék önerő mellett 1-1,5 százalékos kamattal, 30 éves futamidővel lehet hitelhez jutni. Amennyiben pedig az ottani ügynökség segítségével sikerül tartós bérlőt találni, a havi törlesztőrészlet és más ráfordítás kisebb, mint a bérleti díj. A Mitropa bemutatóján 160 ezer dollártól indultak a Mexikói-öböl partján fekvő lakások.

Spanyolországban csak helyi cég, illetve hazai vagy külföldi állampolgár vásárolhat ingatlant. A cégalapítás 1500 euróba kerül, és 3 ezer euró alaptőke kell hozzá. Élénkíti az itteni piacot, hogy Európából egyre több fiatal keres munkát, és telepedik le Spanyolországban.

A horvát tengerparton Zadar környékén kínál nyaralókat a cég. Az induló ár 1800 euró négyzetméterenként. A fejlesztést egy 15 éve ezen a területen tevékenykedő horvát cég végzi, s eddig nem volt vele olyan gond, mint a Vir-szigeti fejlesztőkkel.

Stájerországban 41 és 93 négyzetméteres apartmanokat lehet vásárolni egy sípálya mellett. A vásárló részben maga használhatja a lakást, míg a többi időre bérbe adja az üzemeltető. A kisebb apartman 86 ezer, míg a nagyobb 192 ezer euróba kerül. A bérbeadás a negyedik év végére fut fel annyira, hogy a befektető évi 10 ezer euró nyereséghez juthat évente a nagyobb lakás után - hangzott el az eseményen.