Ötödével több lakáshitelt vettünk fel

Vágólapra másolva!
Alighanem a megszorítások hatása előtti utolsó rohamoknak lehetünk tanúi a lakáshitelpiacon: a 2006 első félévében fevett hitelek nagysága több mint húsz százalékkal haladja meg a tavalyi megegyező időszak adatát.
Vágólapra másolva!

Június végéig 264 milliárd forint lakáshitelt vettek fel Magyarországon, ami 20,8 százalékkal több az egy évvel korábbinál - derül ki a DEM Információs és Gazdaságkutató Iroda legfrissebb Lakáshitel Monitor című kiadványából.

A DEM havonta készülő jelentése három csoportba sorolja a lakáshiteleket. A támogatott forinthiteleket külön választja aszerint, hogy új vagy használt lakáshoz veszik fel (ez utóbbi a felújításokat, korszerűsítéseket is tartalmazza), illetve külön vizsgálják a nem támogatott hiteleket, amelyek szinte kizárólag devizahitelek.

Az új lakásokra felvehető, támogatott forinthitelek visszaszorulóban vannak. Amíg 2003 első félévében 104 milliárd, 2004-ben 97 milliárd, tavaly pedig 58 milliárd, az idén, az első hat hónapban már csak 43 milliárd forint ilyen hitelt vettek fel az építtetők, vásárlók. Az ilyen hitelek száma 15 400-ról 6860-ra csökkent három év alatt. Az átlagos hitelnagyság is egyre kisebb, három éve még 7 millió volt, mára 6,3 millió forintra csökkent.

Az egyéb lakáscélú támogatott hiteleknél (ezek használt lakásokhoz kötődnek) még drasztikusabb a csökkenés: a 2003-as 225 milliárdról estek idén június végére 31 milliárd forintra. A szerződések száma 48 ezerről csúszott 10 ezer alá, az átlagos hitelnagyság pedig 4,7 millióról csökkent 3,2 millióra.

Éppen ellentétes tendenciát mutatnak a nem támogatott devizahitelek. Ezek forintra átszámolt összege, 2003 első félévének végén 15 milliárdot, 2004-ben 47 milliárdot, tavaly 124 milliárdot, az idén viszont már 188 milliárdot tett ki. A szerződések száma három év alatt közel megnégyszereződött: 10 ezerről 38 500-ra emelkedett. Az átlagos szerződéses összeg 1,5 millióról 4,9 millió forintra emelkedett.

A jelentés szerint kérdéses, hogy a kormány megszorító intézkedéseit követően is dinamikusan nő-e majd a lakáshitel-felvétel, vagy megfordul az eddigi tendencia.