Akik garázst vesznek a lakás mellé

Vágólapra másolva!
Magyarországon egyáltalán nem evidencia, hogy a megvásárolt lakás mellé garázst is vesz az új tulajdonos, mert van, aki számára ez megfizethetetlen. A frekventált helyeken viszont előfordul, hogy egy tulajdonos több kocsibeállót is igényel.
Vágólapra másolva!

A hosszabb távon gondolkodó lakásfejlesztők ahelyett, hogy megváltást fizetnének az önkormányzatoknak, amiért nem alakítanak ki parkolóhelyeket a telkeken belül, mindenképpen garázst építenek a házaik alá - áll az Engel Group MTI-hez eljuttatott elemzésében.

A Magyarországon több mint 100 milliárd forintot befektető Engel Group megfigyelése szerint gyakori, hogy - a jogszabályoknak egyébként megfelelően - a lakást építő cégek megváltást fizetnek az önkormányzatnak annak érdekében, hogy ne kelljen megépíteniük az előírt garázsokat. Ennek oka, hogy a garázsokat gyakran nagyon nehéz eladni, főként a lakásokkal egy időben.

A hosszabb távon gondolkodó befektetők azonban a belvárosban és környékén nem alkalmazzák ezt a megoldást. Ennek oka elsősorban az, hogy a vásárlási szokások vizsgálatánál már többször kiderült: azok, akik jó minőségű lakást vásárolnak, előbb vagy utóbb szeretnék biztonságban tudni autójukat is.

A frekventáltabb területeken egyébként is nehéz a megállás. Jó példa erre az Engel beruházásában készülő budai Sun Palace lakópark, ahol a garázsok jelentős része elkelt már a lakópark befejezése előtt.

A fogyasztói vizsgálatokból az is kiderül, hogy a nagyobb ingatlanok vásárlói nem egy, hanem kettő vagy három beállót is vásárolnak, a család nagyságától, illetve az autók számától függően. Azt azonban az Engel vizsgálata is megerősítette, hogy vannak olyan területek, ahol nem adhatóak el a garázsok. Az olcsó lakásoknál a garázs ára az újonnan megvásárolt otthon negyedét-harmadát is elérheti. A kispénzű vásárlóknak ez megfizethetetlen. Ráadásul gyakorta autó nélküli vagy olcsó autóval rendelkező családok költöznek ilyen helyre.

A külföldiek lakásvásárlási szokásai lényegesen eltérnek a magyarokétól. Számukra evidencia, hogy a komfortos élet része a saját garázs is. Az Engel Group által épített, de külföldieknek eladott lakások 99 százaléka garázzsal együtt kelt el.