Lakásokat is építene az Immoeast

Vágólapra másolva!
Magyarországi bevásárlóparkjai koncepcióját továbbfejlesztve a közeljövőben összesen hatvan hasonló létesítményt húz fel a térségben az Immoeast Immobilien Anlagen AG. Az osztrák cég emellett lakásépítésbe is fog, több mint 700 millió eurót fordítva fejlesztésre nálunk és a régió más országaiban.
Vágólapra másolva!

Az Immoeast Immobilien Anlagen AG a 2006-2007-es pénzügyi évben 5,8 milliárd eurót szán ingatlanbefektetésekre fordítani. Az összeg egy részét a májusi 2,75 milliárd eurós tőkeemeléssel teremtette elő. Az 5,8 milliárdos befektetési előirányzatnak közel a felét kiskereskedelmi létesítményekbe fekteti, egy további harmadát pedig irodai ingatlanokba. Erősíti befektetéseit a lakásingatlanok terén is, amelyekre az előirányzat egynyolcadát szánja fordítani. Első pozsonyi, varsói, prágai és bulgáriai lakásingatlan-befektetései összesen 2500 lakást ölelnek majd fel.

A kiskereskedelmi befektetések keretében összesen hatvan Stop-Shop, azaz bevásárlópark létesül Közép- és Kelet-Európában helyi partnerek közreműködésével - jelentette be Karl Petrikovics, az Immoeast vezetője. A Stop-Shop projekt első három létesítménye Magyarországon épült fel 60 millió eurós beruházással. Az épülőfélben lévő további három létesítménnyel együtt a 2005-2006-os pénzügyi évben ez a 168 ezer négyzetméteres üzlettér-beruházás volt az Immoeast legnagyobb egyedi befektetése. A projekt három éven belüli befejezésekor 1,4 milliárd eurós beruházással összesen hatvan Stop-Shop létesítmény jön létre egyenként 15-25 ezer négyzetméter alapterülettel.

Az elmúlt pénzügyi év záró napján (április 30.) 1,415 millió négyzetméter hasznos alapterületű ingatlanbefektetéssel rendelkezett az Immoeast, ami az egy évvel korábbi 711 ezer duplája. Az alapterület 39 százalékát irodák, 22 százalékát kiskereskedelmi egységek, 21 százalékát logisztikai létesítmények, 5 százalékát lakások, 13 százalékát pedig parkolóházak és garázsok teszik ki.

Az ingatlanbefektetések hasznos alapterületének több mint egy-egy negyede Csehországra és Magyarországra, 18 százaléka Lengyelországra, 14 százaléka Romániára, 9 százaléka Szlovákiára, a fennmaradó rész pedig Észtországra, Bulgáriára és Oroszországra esik. A 2006/07-es pénzügyi évre tervezett befektetéseknek a fele az uniós tagországokba, fele pedig nem uniós tagországokba, Romániába, Bulgáriába, Oroszországba és Ukrajnába irányul majd.

A 2005/06-os pénzügyi évben az Immoeast befektetéseinek forgalmi értéke 649 millió euróról 1,93 milliárd euróra emelkedett, azaz megháromszorozódott. Az objektumok száma 58-ról 116-ra nőtt. Ezen belül a résztulajdonban lévő objektumok száma 29-ről 47-re emelkedett. A pénzügyi év folyamán 1,03 milliárd eurót fordított befektetésekre a társaság, szemben az egy évvel korábbi 341,9 millióval.