Újbudán megújul 33 panelépület

Vágólapra másolva!
A Panelprogram keretében 2,4 milliárd forintból az elkövetkező három évben 33 panelház újul meg Újbudán - közölte Újbuda önkormányzata az MTI-vel kedden.
Vágólapra másolva!

A közlés szerint a több mint négyezer lakást érintő, állami támogatással megvalósuló felújítás keretében az idén tíz, jövőre 12, míg 2008-ban további 11 panelházat újítanak fel.

A 2,4 milliárd forintot egyenlő arányban az állam, az önkormányzat, illetve a lakóközösségek állják. A pályázat értelmében ugyanis a lakóközösségek saját forrásához az illetékes önkormányzat és az állam is ugyanannyi támogatást ad, azaz a házaknak a teljes összeg harmadát kell saját forrásból, vagy a Panel Plusz program keretében államilag garantált hitelből fedezni. Az önkormányzat által erre a célra elkülönített 810 millió forint még emelkedhet - hangsúlyozza a közlemény.

Mivel az önkormányzati és állami támogatás aránya meghaladja a beruházás 50 százalékát, így az épületeknek közbeszerzést kell kiírni, így az értékhatárra vonatkozó rendelkezés miatt kellett három évre ütemezni a felújítást - olvasható a közleményben.

A 2005-ös pályázatra jelentkező 33 ház a külső hő- és vízszigetelésre, a homlokzat felújítására, néhány közösség pedig az ablakok cseréjére is pályázott - mondta Domonkos Csaba, az önkormányzat szóvivője.

Hozzátette: a 2006-os pályázatot hamarosan meghirdetik, így Újbuda valamennyi panelépülete jelentkezhet a támogatási programra.

Ismertetése szerint az önkormányzat jövőre is biztosítja a felújítási összeg egyharmadát az épületek számára, és lakásonként pár ezer forint értékben ismét támogatást nyújt a pályázati részvétel költségeinek csökkentésére is.