Vonzóak a kelet-európai ingatlanbefektetések

Vágólapra másolva!
Megélénkült az érdeklődés a kelet-európai ingatlanpiac iránt az utóbbi napokban. A térség egyik fontos befektetője, a MeinlEuropean Land (MEL) Moszkvában terjeszkedik. Az osztrák piacvezető Immoeast is tovább bővíti portfólióját.
Vágólapra másolva!

A MEL tervei szerint 400 millió eurót fektet be Moszkvában, két új bevásárlóközpont építésébe és két régi központ korszerűsítésébe, a hozamot 10 százalék fölé várja a társaság.

A moszkvai beruházással együtt a MEL-nek összesen 159 kereskedelmi létesítménye lesz Csehországban, Magyarországon, Szlovákiában, Romániában, Oroszországban, Lengyelországban, Lettországban és Törökországban, és még az idén meg akarnak jelenni Ukrajnában is.

A piacvezetőnek tartott osztrák Immoeast a bécsi tőzsde történetének legnagyobb alaptőke-emelésére készül, hogy tovább bővíthesse ingatlanportfólióját. A Raiffeisen Zentralbank viszont eladja kelet-európai ingatlanait, mert most látja kedvezőnek erre a piaci helyzetet.

Az Immoeast is tovább akar terjeszkedni Kelet-Európában, ezért a részvényesek közgyűlése a napokban úgy döntött, hogy 3 milliárd euróval emelik a társaság alaptőkéjét. A vállalat a tőkeemelés révén 5,7 milliárd euróra akarja növelni ingatlan portfólióját, a tavaly októberrel végződött félévben 4,3 milliárd euróra rúgott az állomány.

Az Immoeast ott akar tovább erősíteni, ahol már jelen van - Csehország, Magyarország, Lengyelország, Szlovákia, Románia -, de megcélozta Oroszországot, Bulgáriát, a balti államokat és a volt jugoszláv köztársaságokat is.

A Raiffeisen Zentralbank (RZB) eladja kelet-európai ingatlanait, összesen 300 millió értékben, mert jelenleg óriási a befektetői érdeklődés kelet-európai ingatlanok iránt, közölték. A 13 eladandó épület Kijevben, Moszkvában, Prágában, Budapesten, Szófiában és Varsóban van.