Kedden már melegebb lesz

Vágólapra másolva!
Nem tér vissza azonnal a nyárias idő, de már sokkal kellemesebb lesz a hőmérséklet.
Vágólapra másolva!

Nyugaton késő délutántól szakadozni, csökkenni kezd a felhőzet, keleten ugyanakkor a záporok mellett késő estig zivatarok is kialakulhatnak, amelyeket az Alföldön itt-ott felhőszakadás, jégeső, szélvihar kísérhet. Éjszaka nyugat felől kiderül az ég, de keleten még eső, zápor, zivatar várható.

Kedden az ország nagyobb részén napos időre számíthatunk kevés gomolyfelhővel, csapadék nélkül, de keleten, északkeleten a zárt felhőzet felszakadozása után erőteljes gomolyfelhő-képződés ígérkezik, és szórványosan zápor, zivatar is valószínű. Az északnyugati szelet többfelé erős lökések kísérik, majd kedd délután mérséklődik a légmozgás.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 8 és 14 fok között alakul.
A legmagasabb nappali hőmérséklet kedden 22 és 26 fok között várható.