Csütörtökön már előbújik a nap

Vágólapra másolva!
Ma este még erősen felhős vagy borult lesz az ég, csupán északon szakadozhat fel átmeneti időszakokra a felhőzet. Az ország déli felén sokfelé várható eső, zápor, délen egy-egy zivatar is lehet, az északi határvidéken viszont csak elvétve fordulhat elő csapadék.
Vágólapra másolva!

Éjszaka a legtöbb helyen eláll az eső, északnyugat felől csökken a felhőzet. Csütörtökön többnyire gomolyfelhős, napos időre számíthatunk, főként északkeleten alakul ki zápor, egy-egy zivatar. Estétől a szél fokozatosan északnyugatira, nyugatira fordul, és csütörtökön többfelé megerősödik.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 9 és 15 fok között alakul.
A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 23, 24 fok körül valószínű.