Riasztást adtak ki a szélrohamok miatt

Vágólapra másolva!
Erős hidegfront vonul át az ország fölött. A szél délnyugatiról fokozatosan északnyugatira fordul, tovább erősödik és többfelé viharossá fokozódik. A Dunántúl északi felén és a főváros környékén a legerősebb lökések késő délután rövid ideig elérhetik a 80-100 kilométer/órát. A heves szélrohamok miatt több tucat járásra adott ki második szintű riasztást az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ).Délen is erősen megnövekszik a felhőzet, egyre többfelé ered el az eső, zápor. A csapadékzóna dél felé haladva jelentősen erősödik, így a nagyobb mennyiségű esőre a Dél-Dunántúlon és az Alföld nyugati felén lehet számítani, főként ezeken a tájakon intenzívebb zivatarok is kialakulhatnak.Estétől északon ismét csökkenni kezd a felhőzet, éjszaka már általában változóan felhős lesz az ég, számottevő csapadék nélkül. Éjszakára mérséklődik a légmozgás. Késő estére 5 és 10 Celsius-fok közé csökken a hőmérséklet. Hajnalban általában 2 és 7 fok közé hűl a levegő, de talaj menti fagy is lehet Borsod-Abaúj-Zemplén és Nógrád megye szélvédett völgyeiben és délnyugaton, főként a Dráva mentén – figyelmeztet az OMSZ.Kedden változékony lesz az idő. Gyakran erősen felhős lesz az ég Dunántúlon és az ország keleti harmadán. Csak rövid időszakokra süthet ki a nap, elsősorban délelőtt. Napközben 9-15 fokra lehet számítani.Zápor elszórtan valószínű Dunántúlon, keleten, északkeleten többfelé. Az utóbbi tájakon zivatar is kialakulhat jégdarával kísérve. Bár a Duna-Tisza közén változóan felhős lesz az ég, több órás napsütésre is van esély, és csak néhol alakulhat ki futó zápor.Élénken fúj az északnyugati szél, erős szélrohamokra főként a Dunántúlon kell számítani. A keleti, északkeleti megyékben mérsékelten fúj majd a szél, és inkább csak a záporok környezetében lesz komolyabb légmozgás.
Vágólapra másolva!

Erős hidegfront vonul át az ország fölött. A szél délnyugatiról fokozatosan északnyugatira fordul, tovább erősödik és többfelé viharossá fokozódik. A Dunántúl északi felén és a főváros környékén a legerősebb lökések késő délután rövid ideig elérhetik a 80-100 kilométer/órát. A heves szélrohamok miatt több tucat járásra adott ki második szintű riasztást az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ).

Délen is erősen megnövekszik a felhőzet, egyre többfelé ered el az eső, zápor. A csapadékzóna dél felé haladva jelentősen erősödik, így a nagyobb mennyiségű esőre a Dél-Dunántúlon és az Alföld nyugati felén lehet számítani, főként ezeken a tájakon intenzívebb zivatarok is kialakulhatnak.

Estétől északon ismét csökkenni kezd a felhőzet, éjszaka már általában változóan felhős lesz az ég, számottevő csapadék nélkül. Éjszakára mérséklődik a légmozgás. Késő estére 5 és 10 Celsius-fok közé csökken a hőmérséklet. Hajnalban általában 2 és 7 fok közé hűl a levegő, de talaj menti fagy is lehet Borsod-Abaúj-Zemplén és Nógrád megye szélvédett völgyeiben és délnyugaton, főként a Dráva mentén – figyelmeztet az OMSZ.

Kedden változékony lesz az idő. Gyakran erősen felhős lesz az ég Dunántúlon és az ország keleti harmadán. Csak rövid időszakokra süthet ki a nap, elsősorban délelőtt. Napközben 9-15 fokra lehet számítani.

Zápor elszórtan valószínű Dunántúlon, keleten, északkeleten többfelé. Az utóbbi tájakon zivatar is kialakulhat jégdarával kísérve. Bár a Duna-Tisza közén változóan felhős lesz az ég, több órás napsütésre is van esély, és csak néhol alakulhat ki futó zápor.

Élénken fúj az északnyugati szél, erős szélrohamokra főként a Dunántúlon kell számítani. A keleti, északkeleti megyékben mérsékelten fúj majd a szél, és inkább csak a záporok környezetében lesz komolyabb légmozgás.