Vágólapra másolva!
Több fokkal hidegebb levegőt hozott a szerda este átvonult hidegfront. Marad a szeles idő: Riasztást adtak ki a 70 kilométeresnél erősebb széllökések miatt.
Vágólapra másolva!

Több északkelet-magyarországi járásra adott ki riasztást az Országos Meteorológiai Szolgálat kora reggel, mert 70 kilométer/óránál is erősebbek lehetnek a legnagyobb széllökések. Sokfelé erősen vagy viharosan fúj az északi, északnyugati szél, emiatt több fokkal hűvösebbnek tűnik az idő.

Az átvonult hidegfront nyomán napközben fokozatosan felszakadozik, csökken a felhőzet északnyugat felől. Egyre többfelé süt ki a nap, de a Tiszántúlon estig sok lesz a felhő az égen. Eső, zápor eleinte főként délen és keleten lesz több helyen, majd egyre inkább csak a Tiszántúlon és északkeleten várható. Délután a Nyugat-Dunántúlon is lehet kisebb csapadék.

Nagyjából tíz Celsius-fokkal hűvösebb lesz szerdán, mint kedden volt, mert a front mögött több fokkal hidegebb levegő áramlik Magyarország fölé. 10 és 16 fok között alakul a legmagasabb nappali hőmérséklet. Késő estére 4 és 9 fok közé, majd csütörtökre virradóan 1 és 7 fok közé hűl a levegő.

Szerdán még hidegfronti hatásra számíthatnak az időjárás-érzékenyek. Ilyenkor a migrén és a fejfájás a legáltalánosabb panasz, de álmosabbnak is érezhetjük magunkat. Erősödik a görcskészség, így a frontbetegeknél több lehet az epe-, vese-, gyomor- és bélgörcs. Fokozódik a véralvadási hajlam, csökkenhet a vércukorszint. Érdemes fokozottan figyelni az utakon, mert megnyúlhat a reflexidő, késhet a cselekvési reakció.