Széllel és esővel indul a jövő hét

Vágólapra másolva!
A jövő héten többször megerősödik a szél, esőre is számítani lehet, és hűvösebb lesz az idő.
Vágólapra másolva!

Mérséklődik a nappali felmelegedés is, néhol csak 12 Celsius-fokig emelkedik majd a hőmérséklet - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) vasárnap. Az országos, középtávú előrejelzés szerint hétfőn többnyire gomolyfelhős, napos idő várható, legfeljebb néhol alakul ki záporeső. A legalacsonyabb hőmérséklet 6-11, a legmagasabb hőmérséklet 17-22 Celsius-fok között várható.

Kedden eleinte napos, fátyolfelhős idő várható, majd késő délután, este északnyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet, egyre több helyen alakul ki zápor, helyenként zivatar. A szél megerősödik, késő délutántól helyenként viharossá is fokozódik. A minimum-hőmérséklet 5-10 Celsius-fok között valószínű. A nappali maximumok várhatóan 20-25 fok között alakulnak.

Szerdán eleinte erősen felhős lesz az ég, majd északnyugat felől felszakadozik, csökken a felhőzet, kisüt a nap. Eleinte több helyen, később főként keleten várható eső, zápor. Többfelé megerősödik, helyenként viharossá fokozódik a szél. A leghidegebb órákban 8-13 Celsius-fok között alakul a hőmérséklet. Nappal 12-16 fokig melegszik a levegő.

Csütörtökön is időnként megerősödik a szél, de sok napsütés várható, néhol - legnagyobb eséllyel északkeleten - lehetnek záporok. A minimum-hőmérséklet 2-7 fok között valószínű. A nappali maximumok várhatóan 13-18 Celsius-fok között alakulnak.

Pénteken a több-kevesebb napsütés mellett néhol lehet zápor, többfelé megerősödik a szél is. A legalacsonyabb hőmérséklet 2-7 Celsius-fok, a legmagasabb 16-21 fok között alakul.

Szombaton többfelé megerősödik a szél. Eleinte még keleten lehet némi napsütés, szórványosan várható eső, zápor. A leghidegebb órákban 5-10 fok között alakul a hőmérséklet. Nappal 13-19 fokig melegszik a levegő.

Vasárnap már többnyire mérsékelt marad a légmozgás. Gyakran erősen felhős lesz az ég, több helyen várható eső, zápor. A minimum-hőmérséklet 5-10 Celsius-fok között valószínű. A nappali maximumok várhatóan 12-17 fok között alakulnak ki.