Kivonulnak a zöldek az atomügyi kerekasztalról

Vágólapra másolva!
Felfüggeszti a részvételét három nemkormányzati szervezet azon a kerekasztal-tárgyaláson, amely az atomenergia hazai felhasználásával foglalkozik. Az ok: a kormány nem mond semmit a paksi bővítés részleteiről.
Vágólapra másolva!

Az Energiaklub, a Greenpeace és az EMLA Környezeti Oktatás és Jog Egyesület a továbbiakban nem lesz ott részt az atomenergia kérdéseivel foglalkozó nemzeti kerekasztal-tárgyalásokon. A kerekasztal csütörtöki ülésén a nemkormányzati szervezetek azt várták, hogy választ kapnak a paksi bővítéssel kapcsolatos vonatkozó kérdéseikre. Mivel a Magyar Villamos Művek (MVM) és a kormány képviselői nem voltak hajlandóak megosztani a kerekasztal többi résztvevőjével a döntést megalapozó érdemi információkat, ezért a három szervezet úgy döntött, hogy csak feltételek teljesülése után tárgyalnak tovább a kormánnyal.

A kormányzatnak és az érintett cégeknek nyilvánosságra kell hozniuk a paksi döntést megalapozó számításokat és elemzéseket. Paks II. gazdaságosságáról nem lehet érdemi szakmai vitát folytatni a szükséges beruházások háttérszámításainak és költségeinek ismerete és a nemzetgazdasági, társadalmi, környezetvédelmi, energiapolitikai és egyéb hatások ismerete nélkül – közölte az Energiaklub. Amint ezek az adatok rendelkezésre állnak, a szervezetek folytatják a szakmai munkát.

A szervezetek szerint a kerekasztal működésének minimális alapfeltétele, hogy a kormányzat és a cégek betartsák az információk szabadságára és a döntéshozatalban való részvételre vonatkozó törvényeket. Ahogy az is minimális elvárás, hogy a kerekasztal által korábban már elfogadott eljárásrendet tartsák be. A szervezetek sérelmezik, hogy a kerekasztalban részt vevő hatóságok, a kormányzat és cégek nem tekintik a kerekasztalt érdemi informálásra megfelelő fórumnak, és különösen felháborítónak tartják, hogy miközben a lényegi információkat visszatartják, a kerekasztalt úgy kívánják feltüntetni, mintha azon valódi érdekegyeztetés, tájékoztatás folyna.

A kerekasztal ülésén dr. Szabó Marcel, az alapvető jogok országgyűlési biztosának a jövő nemzedékekért felelős helyettese elmarasztalta a kormány és az érintett állami cégek képviselőit az információk visszatartásáért, a munka hátráltatásáért.

Az Aarhusi Kerekasztal az Európai Bizottság kezdeményezésére 2009 óta működő egyeztetési fórum környezetvédelmi ügyekben. Az Aarhusi Egyezmény a környezeti információkhoz való hozzáférésről, a döntéshozatalban való részvételről, illetve a jogorvoslathoz való jogról szóló nemzetközi egyezmény. A kerekasztal ennek magyarországi érvényesülését vizsgálja, kifejezetten az atomenergia területén.

A kerekasztal azért jött létre, hogy az atomenergiát érintő döntéshozatalban meghatározó szerepet játszó felek – nukleáris ipar, atomatóság, kormányhivatalok, országgyűlési biztosok hivatala, szakmai szervezetek – megvitathassák tapasztalataikat, és javaslatokat tegyenek arra, hogyan legyen a döntéshozatal átláthatóbb, és hogyan vehetnek érdemben részt benne az érintettek.

Az Origo összes híre a paksi bővítésrőlhttp://cimkezes.origo.hu/cimkek/paksi-bovites/index.html