Jön egy kis hó, de el is olvad

Vágólapra másolva!
Pénteken ismét esni fog, de délutánra nagyjából eláll az eső. Északkeleten és a Mecsekben havas eső és hó is lehet. Hidegfront vonult át a Kárpát-medence fölött, mögötte érkezik a több fokkal hidegebb levegő.
Vágólapra másolva!

Eleinte borult lesz az ég pénteken, délelőtt főleg keleten és délen várható eső, zápor. Késő délelőttig az esőt helyenként havas eső, esetleg hó válthatja fel északkeleten, illetve a Mecsek csúcsain.

Nem valószínű, hogy számottevő mennyiségben megmarad a hó az alacsonyan, körülbelül 250 méter alatt fekvő tájakon. Kisebb körzetekben nem zárható ki, hogy foltokban megmarad a hó, maximum 1 cm-es vastagságban Heves és Borsod megyében, főként a megyék északi felén. A magasabban fekvő részeken lepel–4 cm friss hó hullhat, amely délután olvadni fog. A Mecsekben kicsi az esély arra, hogy kialakuljon számottevő, 2-3 cm-es hóréteg.

Dél körül nyugat felől felszakadozik, csökken a felhőzet. Ekkor eső már csak a Tiszántúlon, de egyre kevesebb helyen várható. A legtovább Szabolcsban esik, ott este szűnik meg a csapadék.

Borsodban és Szabolcsban leszáll a köd

Többfelé megélénkül az északnyugati szél, a középső országrészben megerősödik, főleg a Bakonyban és a Kisalföldön néhol viharossá fokozódik. A legerősebb lökések 60 km/h körüliek lehetnek dél körül, délutántól viszont csendesül a szél. A hőmérséklet délután 4 és 10, késő este -1 és +4 Celsius-fok között alakul.

Estétől északkeleten egyre többfelé képződik köd a kevésbé felhős, szélvédett tájakon. Ahogy a hőmérséklet fokozatosan fagypont közelébe vagy az alá süllyed, úgy sűrűsödik a köd. Emiatt Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyére adott ki figyelmeztető előrejelzést az Országos Meteorológiai Szolgálat.