Négy nap múlva visszatér a tél

dunaújváros, havazás, időjárás
Vágólapra másolva!
Két hidegfront is ideér a hét végén, felkavarva a ködöt. Fokozatosan hűl le az idő, havas esőre és hóra leghamarabb négy nap múlva lehet számítani, a jövő héten már inkább januári lesz az idő.
Vágólapra másolva!

Csütörtökön még nem változik az időjárás, marad a borult ég és a pára, több helyen tartósan megmaradhat a köd. Bárhol lehet szitálás, de esőre, hózáporra, hóra egyelőre nincs kilátás. Általában mérsékelt lesz a légmozgás, csupán a Kisalföldön élénkül meg a déli szél. Kora délután 4 és 9, késő este 2 és 6 Celsius-fok között alakul a hőmérséklet.

A hét végén jótékony hidegfrontok érik el Magyarországot. Lassan nem lesz már annyira szokatlanul meleg napközben, és erősebb lesz az éjszakai lehűlés is, vagyis inkább a január elején-közepén szokásos átlagokhoz közelít a hőmérséklet. A frontok miatt átkeveredik a levegő, felszakadoznak a felhők, és itt-ott kibukkan a nap.

Pénteken eleinte még borult idő lesz, majd napközben megérkezik az első hidegfront, és fokozatosan feloszlik az éjszakai köd. Egyre többfelé csökken a felhőzet, megélénkül és helyenként erősen fúj a nyugati, északnyugati szél. Néhol még lehet szitálás, északon pedig kisebb eső. Az éjszakai 0, 5 fok után 7 és 12 fok közé nő a hőmérséklet, mert a front a talaj közelében inkább melegedést hoz.

Szombatra virradóan már fagyni fog, -3 és 3 fok közé hűl a levegő. Általában felhős marad az ég, de egy kicsit azért kisüt a nap. Kisebb eső még lehet északon, de ezt leszámítva számottevő csapadékra nem kell számítani. Mérsékelten fúj a változó irányú szél.

Vasárnap reggel újabb hidegfront érkezik, szeles idő lesz, mert megerősödik, sőt több helyen viharossá fokozódik az északnyugati szél. Változóan felhős idő valószínű, több-kevesebb napsütéssel. Elszórtan eleredhet az eső, zápor is lehet, északon és a hegyekben pedig hózápor. Kevésbé lesz hideg az éjszaka, -1 és 5 fok közé hűl a levegő, de napközben hűvösebb lesz, 5 és 10 fok közé emelkedik a hőmérséklet.

Jön a hó és a havas eső

Hétfőn már mérséklődik a szél a front mögött, és éjszaka már -5, 0 fokos fagy lesz. A jövő hét elején egyre hidegebb lesz nappal: hétfőn még 4 és 9, kedden 1 és 8, szerdán 0 és 5 fok között alakul a hőmérséklet.

Hétfő délutántól egyre többfelé ered el az eső és a zápor nyugat felől, majd kedden havas eső és hó is lehet északon és északkeleten. Szerdán helyenként eső, északon pedig havas eső fordulhat elő. Az esősebb-havasabb időnek egy földközi-tengeri ciklon az oka, és megvan az esélye, hogy jelentősebb mennyiségű csapadék hulljon miatta – mondta Gaál Áron, az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa.