Az elmúlt évek legnagyobb vihara közelít Nagy-Britanniához

Vágólapra másolva!
110-150 kilométeres sebességű szélre és jelentős mennyiségű csapadékra számítanak a meteorológusok. Az orkán hétfőn hajnalban éri el Dél-Angliát. 
Vágólapra másolva!

A brit meteorológiai intézet napok óta figyelemmel követi az Atlanti-óceán felől érkező, az Egyesült Államok keleti partvidéke előtt kialakult, rendkívül intenzív alacsony nyomású zónát, amelyet a jet stream, vagyis a magas légköri nagysebességű széláramlás hajtott át az óceánon.

A viharrendszer pontos útvonala eddig bizonytalan volt, a Met Office vasárnap kiadott figyelmeztetésében azonban már gyakorlatilag tényszerűen közölte, hogy az orkán hétfőn hajnalban eléri Walest és Anglia déli harmadát, beleértve Londont.

Az előrejelzés szerint az érintett országrészben óránként 110-150 kilométeres sebességű széllökésekre kell felkészülni - ez a szélerősséget osztályozó Beaufort-skálán már hurrikánnak számít -, és mindezt várhatóan heves esőzések kísérik. A prognózis szerint a vihar hétfő hajnalra és délelőttre várt tetőpontján, hat-kilenc óra alatt 20-40 milliméter csapadék hullhat az érintett térségekben. A délnyugat-északkeleti irányban haladó frontrendszer várhatóan hétfő délutánra hagyja el Nagy-Britanniát az Északi-tenger felé.

A meteorológiai intézet felszólította Wales, Dél- és Közép-Anglia, valamint London lakosságát, hogy tegyenek meg minden lehetséges előkészületet a viharkárok enyhítésére. Az autótulajdonosokat kérték például, hogy ne parkoljanak nagyobb fák alatt.

A szakértői előrejelzések szerint komoly közlekedési fennakadásokkal kell számolni a hétfő reggeli csúcsforgalom idején. Dél-Anglia és Wales több kikötőjében máris töröltek számos vasárnap esti és hétfői kompjáratot.

A brit meteorológia ugyanakkor nem vár olyan mértékű pusztítást, amilyent a múlt század legnagyobb nagy-britanniai hurrikánja okozott. Az azóta is csak Nagy Viharnak nevezett természeti csapás 1987. október 16-ának hajnalán tört be Nagy-Britanniába az Atlanti-óceánról, 180-200 kilométeres széllökésekkel. Abban a viharban 18-an meghaltak, 15 millió fa kidőlt, és több százezer ház tetejét szakította le az orkán.

Az 1987-es időjárási katasztrófa - amelyhez mérhető 1703 óta nem sújtotta Angliát - egymilliárd font (mai árfolyamon több mint 340 milliárd forint) kárt okozott, és egyes térségekben, amelyeket azelőtt sűrű erdőségek borítottak, azóta is széles tisztások jelzik maradandó nyomait.