Sűrű köd lepi el a fél országot vasárnap

Vágólapra másolva!
Figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat vasárnapra az ország tíz megyéjére, valamint a fővárosra a tartós, sűrű köd miatt.
Vágólapra másolva!

Szombat estétől ismét egyre többfelé képződik köd, kiterjedt, rossz látási viszonyokra a középső országrészben és északkeleten van nagyobb esély – közölte az OMSZ. A köd miatt Baranya, Bács-Kiskun, Borsod-Abaúj-Zemplén, Fejér, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Nógrád, Tolna és Pest megyére, valamint Budapestre adták ki a figyelmeztetést. Ezeken a területeken arra kell készülni, hogy csak pár száz méteres lehet majd a látótávolság, és csak lassan oszlik fel a köd.

Az előrejelzés szerint vasárnap napközben fokozatosan kitisztul az idő, fátyolfelhők mellett általában több órás napsütésre lehet számítani. Csak északon-északkeleten maradhatnak meg délutánig a pára- és ködfoltok. A szél megélénkülhet, nyugaton helyenként meg is erősödhet. A legalacsonyabb hőmérséklet általában 6 és 12 Celsius fok között várható. A legmagasabb hőmérséklet többnyire 20 és 25 fok között valószínű, de a tartósabban ködös tájakon néhány fokkal hűvösebb lesz.