Vágólapra másolva!
Nem érdemes sok napsütésre számítani, bár délutántól már szárazabb levegő áramlik a Kárpát-medence fölé dél felől, és egyre többfelé oszlanak el a felhők.
Vágólapra másolva!

Csütörtökön általában erősen felhős vagy borult lesz az ég, csak délutántól kezd el csökkenni a felhőzet dél felől. Délelőtt fokozatosan javulnak a látási viszonyok a ködös vidékeken. Egyre nagyobb területen süthet ki hosszabb időszakokra is a nap, de északkeleten estig erősen felhős marad az ég.

Elszórtan, délután inkább már csak északkeleten várható eső, zápor. Kis valószínűséggel ugyan, de a Dunántúl nyugati részén kialakulhat egy-egy zivatar délután és kora este - figyelmeztet az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Többnyire gyenge vagy mérsékelt lesz a légmozgás, de a Kisalföldön időnként megélénkül a déli, délkeleti szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 15 és 20 Celsius-fok között alakul, de északkeleten egy-két fokkal hűvösebb lehet. Késő este 10, 15 fok valószínű. Pénteken és a hétvégén már kifejezetten kellemes idő lesz – erről itt olvashat bővebben.

Napközben gyenge melegfront jellegű hatással számolhatnak az arra különösen érzékenyek. Náluk előfordulhat fejfájás, migrén, vérnyomás-ingadozás, illetve álmatlanság. Csökkenhet a koncentrálóképesség a munkában és az utakon egyaránt.