Vágólapra másolva!
Általában 15 fokig melegszik az idő délutánonként ezen a héten, de szerda hajnaltól fagyokra kell számítani a derült, szélvédett vidékeken.
Vágólapra másolva!

Kedden eleinte többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, délkeleten lesz vastagabb a felhőzet. Napközben északnyugat felől felszakadoznak a felhők, északon hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap, de az Alföldön és a déli megyékben erősen felhős marad az ég (minderről részleteket felhőzeti térképünkön talál).

Eső főleg délen, délkeleten esik ma több helyen. Egyre kisebb lesz viszont a csapadék kiterjedése, délután már csak a Dél-Alföldön eshet. Többfelé megélénkül az északkeleti szél.

A hőmérséklet délután 10 és 16, késő este 5 és 10 Celsius-fok között alakul. Szerda hajnalra 2 és 8 fok közé hűl a levegő, de a derültebb, szélvédett tájakon ennél hidegebb valószínű, mínusz 1 fok is lehet.

A lehűlést az okozza, hogy eleinte nedves, majd kissé szárazabb, hidegebb levegő érkezik kedd estig a Kárpát-medence fölé. Napközben előfordulhat szédülés a hidegfront jellegű változás miatt. Gyakoribbak lehetnek az asztmatikus panaszok. Az időjárás-érzékenyeknek erősödhetnek az ízületi, valamint a reumatikus fájdalmai, és hosszabbá válhat a reakcióidő is.