Nem várható komolyabb zivatar pénteken

Vágólapra másolva!
A hőség miatt az ország jelentős részére narancssárga, vagyis másodfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat. A néhány megyére zivatarok és felhőszakadás miatt kiadott figyelmeztetést visszavonták.
Vágólapra másolva!

A sok napsütés mellett gomolyfelhők képződnek, de legfeljebb csak az Alpokalja és az északkeleti országrész fölé sodródik be egy-egy zápor vagy zivatar. A többnyire mérsékelt északi, északnyugati szél időnként megélénkül. Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint a hőmérséklet délután 30-35, késő este 21-27 fok között valószínű.

A hőség miatt az ország jelentős részére narancssárga, vagyis másodfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat. A napi középhőmérséklet tartósan 25 Celsius-fok felett alakulhat Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Somogy, Tolna, Vas, Veszprém, Zala és Pest megyében, valamint Budapesten, ezért ezeken a területeken másodfokú figyelmeztetés van érvényben.

Délután elsősorban a Nyugat-Dunántúlon, másodsorban az északi, északkeleti határvidék térségében kialakulhat néhol zivatar, amelyet átmenetileg viharos szél, intenzív csapadék, esetleg jégeső kísérhet. Emiatt azonban egy megyében sincs érvényben figyelmeztetés.