Zivatar és jégeső jön a hét leghűvösebb napján

Vágólapra másolva!
Hidegfront vonul át az ország nagyobb részén hétfőn. A legtöbb zivatar az ország északkeleti harmadában valószínű, több kistérségre adott ki másodfokú riasztást az Országos Meteorológiai Szolgálat.
Vágólapra másolva!

Zivatarokra leginkább az ország északkeleti harmadában kell számítani, de kisebb területen délnyugaton és másutt is előfordulhatnak, ahogy a hidegfront átvonul az országon.

Viharos szél és kisebb méretű jég kísérheti a Nógrád és Hajdú-Bihar megye sávjában kialakuló zivatarokat, majd délután ugyanez lehet a Nógrád-Békés sávban. A szél 60 kilométer/óránál erősebb lesz, és a jégszemek átmérője 2 centiméter alatt marad. A felhőszakadások miatt helyenként 25-30 milliméternél több csapadék is hullhat, nagyobb eséllyel az északkeleti tájakon.

Ebben a három megyében esetleg 90 kilométer/óránál hevesebb szélroham és 2 centiméteres jégszemek is előfordulhatnak, ennek Hajdú-Bihar megye területén és környezetében van nagyobb kockázata. Estétől megszűnnek a zivatarok.

Északkeleten, keleten lesz erősen felhős az ég. Másutt a változó felhőzet mellett hosszabb-rövidebb időre a nap is kisüt, és csak helyenként számíthatunk csapadékra. Időnként erős lökések kísérik a sokfelé élénk északnyugati szelet.

A legmagasabb nappali hőmérséklet hétfőn általában 23 és 28 Celsius-fok között, északkeleten 20 fok körül valószínű. Késő este 18, 23 fokra számíthatunk.